Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A múlt jelenik meg javunkra – a jövőért”

Szöveg: Révész Béla |  2016. március 22. 15:38

A HM Katolikus és Protestáns Tábori Püspökségek szervezésében nagyheti áhítatot tartottak a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektumában március 22-én, kedden.

1596010810

Az eseményen Máté Sándor alezredes, a Protestáns Tábori Püspökség püspöki titkára mondott egyházi üdvözlést és imát, majd Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke idézte János evangéliumából az utolsó vacsora történetét.

1596010811

Bíró László püspök, a Katolikus Tábori Püspökség püspöke húsvéti gondolataiban az utolsó vacsorát a szeretet győzelmeként értelmezte. „Jézusban az Isten látta vendégül az embert, térdelt le elé, hogy megmossa lábát, majd keresztre adta önmagát érte. A nagyhét a megjelenítő emlékezés ideje. A múlt jelenik meg javunkra – a jövőért. Ez az ünnep az életről szól, amelyet nem lehet eltiporni, nem lehet elpusztítani. A húsvét az abszolút élet ünnepe, az önmagát szétajándékozó élet ünnepe, amely egyedüliként képes arra, hogy kiteljesedjék" – mondta Bíró László püspök.

Az eseményen a Légierő Zenekar − Veszprém kamarazenekara működött közre.

1596010811

Fotó: Tóth László