Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Azonosították a párizsi merénylők egy, Magyarországon átutazó cinkosát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. március 22. 16:44

Azonosítottak egy fiatalembert, aki tavaly ősszel Magyarországon keresztül érkezett vissza Szíriából Belgiumba, majd segítette a párizsi öngyilkos merényletek előkészítését – közölte nyilatkozatában a belga főügyészség március 21-én, hétfőn.

A 24 éves Najim Laachraoui a hatóságok szerint 2013-ban csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezethez Szíriában, majd a menekülthullámot kihasználva tért vissza illegálisan Magyarországon keresztül Belgiumba.
A főügyészség nyilatkozata szerint a gyanúsított egyike azoknak, akiket a pénteken elfogott Salah Abdeslam bérelt autóval Magyarországról Belgiumba szállított. Autójukat szeptember kilencedikén ellenőrizték az osztrák-magyar határnál, ahol – mint később kiderült – az utasok hamis személyazonosító okmányt mutattak fel.

A DNS-vizsgálatok eredménye szerint Najim Laachraoui hamis iratokkal, Soufiane Kayal néven bérelte azt a házat a belgiumi Auvelais-ben, amelyet utóbb a hatóságok átkutattak, azt gyanítva, hogy ott készülhettek a párizsi merényleteknél használt öngyilkos robbanószerkezetek.
A rendőrségi beszámolók szerint a férfi DNS-ét megtalálták abban a Brüsszel Schaerbeek negyedében található bérelt lakásban is, ahol pedig a Párizsban használt robbanóöveket készítették a november 13-i merényletek elkövetőinek.

A szeptemberben ellenőrzött autó másik utasa lehetett az a korábban Samir Bouzid néven ismert, 35 éves algériai Mohamed Belkaid, akit kedden lőttek agyon Brüsszel déli, Forest nevű negyedében egy házkutatásnak indult rendőrségi akcióban.
A nyomozók feltételezik, hogy a párizsi terrortámadások éjszakáján Belgiumban tartózkodó Laachraoui és Belkaid lehettek azoknak az SMS-eknek a címzettjei, amelyeket az elkövetők közvetlenül az öngyilkos merényletek előtt küldtek eddig ismeretlen társaiknak.

Híradások szerint kétszer is elutazott Belgiumból Magyarországra szeptember folyamán Salah Abdeslam, a november 13-i párizsi terrortámadások egyik feltételezett szervezője.
A beszámolók szerint Abdeslam szeptember 9-én parkolt le a budapesti Keleti pályaudvar közelében, majd háromnegyed órányi időzés után autójával visszaindult Belgiumba.
Szeptember 17-én tért vissza Budapestre, szintén Németországon és Ausztrián át. Két órát parkolt ugyancsak a Keleti pályaudvar közelében, ahová szíriai migránsok ezrei érkeztek.

A feltételezhetően második alkalommal Belgiumba szállított Abdelhamid Abaoud – a támadások másik fő szervezője – unokahúgának azzal dicsekedett, hogy a migránshullámmal tért vissza titokban Európába.
A belga RTL televízió internetes oldalán december 2-án azt írta, hogy Magyarországon találkozhatott Abdeslam két, Szíriából visszatérő férfival, akik öngyilkos merénylőként később felrobbantották magukat a merényletsorozatban.