Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A nándorfehérvári diadalra emlékeztek Hódmezővásárhelyen

Szöveg: Tordai Kamilla |  2017. július 26. 9:21

Közös koszorúzási ünnepséggel emlékezett Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város, valamint a MH 5. Bocskai István Lövészdandár az 1456. július 22-i nándorfehérvári csatára, a Zrínyi Miklós Laktanya előtt elhelyezett emlékharangnál.

1596036644

Az emlékharang előtti megemlékezést Cseri Tamás képviselő nyitotta meg. Beszédében felidézte a nándorfehérvári diadalt és annak körülményeit.
Mint elmondta: a Hunyadi János, Kapisztrán János és Szilágyi Mihály vezette keresztény sereg 1456. július 22-én világra szóló győzelmet aratott Nándorfehérvár, az „ország kapuja" alatt. A diadalnak óriási szerepe volt abban, hogy a török hetven évig nem vezetett nagyobb hadjáratot Magyarország ellen. 1456 óta a pápa rendeletére minden délben megszólalnak a harangok felhívva az emberek figyelmét arra, hogy imádkozzanak a szabadságukért. Erre a győzelemre emlékezik, azóta minden keresztény templom déli harangszója.

1596036644

Az ünnepi beszéd után Dudás Ferenc hadnagy, református tábori lelkész mondott áldást, majd a Németh László Gimnázium és Általános Iskola tanulója, Baranyi Balázs szavalta el Arany János Örökség című versét. Ezt követően Cseri Tamás képviselő, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város képviseletében, illetve Bátor Ferenc alezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár megbízott parancsnokhelyettese koszorúkat helyeztek el az emlékműnél.

1596036645

A nándorfehérvári csata emlékére készített harangot 1991. március 15-én avatták fel a hódmezővásárhelyi laktanya előtt kialakított téren. Az Emlékművet Máté István szobrászművész és Szatyor Győző iparművész készítették.
Az ünnepség végén a déli harangszóval emlékeztek az egybegyűltek a nándorfehérvári győzelemre és a hősi halottakra.

1596036645

Fotó: a szerző felvételei