Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A nép, a templom, a hit ugyanaz

Szöveg: MTI |  2013. április 28. 16:23

Az ország talán legfontosabb Árpád-kori román stílusú műemléke a jáki templom, amely most részben megújulhatott – hangsúlyozta Hende Csaba azon az ünnepségen, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében adták át április 28-án, vasárnap délben a részben felújított jáki templomot.

1595953256

A XIII. századi, Árpád-kori román stílusú templom homlokzati része százötven millió forintos állami támogatással újult meg. A teljes rekonstrukció – a becslések szerint – összesen egymilliárd forintba kerül, amelyhez a kormányzat biztosítani szeretne forrásokat.

A jáki templom felújítása már az első Orbán-kormány idején megkezdődött, ám annak folytatásáért 2003-ban már aggódni kellett, a templom északi hajója fel volt állványozva, de nem jutott pénz a folytatásra – mondta beszédében Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség országgyűlési képviselője.

Annyira nem volt pénz és nem volt akarat, hogy 2010-re, az újabb kormányváltás idejére, az állványzat már rogyadozott, összedőléssel fenyegetett – mondta Hende Csaba. A miniszter kiemelte: egyéni országgyűlési képviselőként a 86-os főút fejlesztése mellett a jáki templom felújításának folytatását jelölte meg a ciklus két legfontosabb célkitűzéseként.

1595953256

Orbán Viktor miniszterelnök mindkét ügyben ígéretet tett és betartotta szavát, hiszen a 86-os út építése folyamatban van, a jáki templom felújítása pedig folytatódott – mutatott rá Hende Csaba. Hangsúlyozta: az ország talán legfontosabb Árpád-kori román stílusú műemléke a jáki templom, amely most részben megújulhatott. Ennek a felújításnak óriási a hitéleti, az erkölcsi, ugyanakkor a gazdasági jelentősége is, hiszen a belföldi turizmus egyik kiemelkedő célpontja ez a templom. A gazdasági, turisztikai tényezőknél sokkal mélyebbek a lelkiek, hiszen a jáki templom egyik tornyában ma is 900 egykori jáki embernek a csontjai porladnak – fűzte hozzá. Antropológusok DNS-vizsgálatokkal megállapították, hogy a 600-800 éves maradványok szinte teljesen megegyeznek a ma élő jákiak génállományával.

A nép ugyanaz, a templom ugyanaz, a hit ugyanaz – mondta Hende Csaba. A honvédelmi tárca vezetője országgyűlési képviselőként szólt arról is, hogy a képviselői körzetek megváltozása miatt V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár váltja majd őt a körzetben, de ezáltal nem egy, hanem inkább két képviselője lesz a jákiaknak az Országgyűlésben.

1595953256

Fotó: Koszticsák Szilárd (MTI)