Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A polgármesteri hivatal előtt találtak gránátot

Szöveg: Szűcs László |  2014. április 1. 7:21

A 13. héten, azaz március 24–30. között 77 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 23 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Baranyai Zoltán zászlós, az alakulat kommunikációs főnökségének munkatársa a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2014-ben eddig összesen 504 bejelentést kaptak.

Március 25-én a főváros VIII. kerületében, a II. János Pál pápa téren akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek: parkrendezési munkálatok közben egy 50 milliméteres aknavetőgránátot találtak a munkások. A veszélyes, második világháborúból visszamaradt robbanószerkezetet a Vörös Mihály főhadnagy vezette tűzszerészjárőr szállította a központi gyűjtőbe.

Március 26-án Szügyre kellett kivonulniuk a tűzszerészeknek, mivel a Rákóczi úton, a polgármesteri hivatal előtt − földmunkák közben − egy, az első világháború idejéből származó, 1915 mintájú univer kézigránátot találtak. A veszélyes robbanószerkezetet a Szabó Tamás főtörzsőrmester vezette járőr a közelben kijelölt robbantási területen semmisítette meg.

Március 28-án Szigetszentmiklósról érkezett a bejelentés a tűzszerészügyeletre, hogy a Fás utcában, mindössze 5 méterre a lakóházaktól egy 8,8 centiméteres, német gyártmányú légvédelmi repeszgránátot találtak. A második világháborús robbanószerkezetet a Komjáti Krisztián vezette tűzszerészjárőr a központi gyűjtőbe szállította.

Címkéktűzszerész