Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A siker titka: az alkotói közösség és a jó környezet

Szöveg: Singer Éva hadnagy |  2015. szeptember 4. 7:40

Ecsetek, vásznak, festékes tubusok, fafaragó készletek, ceruzák lepik el 10 napon át a mátraházai honvédüdülőt. MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Kulturális és Rekreációs Igazgatósága (MH BHD KRI) szervezésében szeptember 2-án, szerdán nyílt meg a 24. Katonai Képzőművészeti Alkotótábor.

Aki egyszer elmegy a Mátraházai Kiképzési, Oktatási és Regeneráló Központba, ha kis időt tölt is ott, visszavágyik abba az idilli környezetbe, ahol gyönyörű a táj, mesések az épületek, csend van, nyugalom. Ideális hely lenyugodni, alkotni, elvonulni a világtól, megtalálni és megélni a szépet, felfedezni a természet ezernyi árnyalatát.

A szerdai megnyitóra az ország minden tájáról érkeztek katonák. Különböző rendfokozattal, különböző szakterületről, de egy közös volt bennük, az alkotni vágyás. Legtöbben régi ismerősként örültek egymásnak, de voltak, akik most mutatkoznak be a közösségnek.

1595999709

Az érkezőket Aulechla József ezredes, MH BHD KRI igazgatója, Füzér László őrnagy, az MH BHD Mátraházai KORK központvezetője és Szabadosné Kovács Lilla, az MH BHD KRI kulturális alosztályvezetője köszöntötte, „Ez a kettő a tábor sikerének titka: a csodálatos környezet és az évek során kialakult közösség" – hangsúlyozta Aulechla József ezredes, hozzátéve: „Mindamellett, hogy összekovácsolja az állományt, egy közösséget teremt, akik a jövőben is tartják egymással a kapcsolatot, ezenkívül olyan plusz tudást ad a művészettel foglalkozó kollégáink számára, amit a későbbiekben otthon, a saját műhelyükben is kamatoztathatnak."

A több évtizedes múltra visszatekintő alkotótábor évente mintegy 30 katonaalkotó számára nyújt lehetőséget, hogy kiváló képzőművész tanárok irányításával tudásukat, képzőművészeti képességeiket továbbfejleszthessék. Idén Breznay András festőművésztől, Mednyánszky Társaság elnökétől tanulhatnak.

„Először vezetem én ezt a tábort és nagyon kíváncsi vagyok, milyen katonákkal alkotni – árulta el Breznay András. „Művésztanárként rá szeretném vezetni az alkotókat arra, hogy amit otthon próbálnak esetleg fotók után festeni, még talán nem elég tanulmány ahhoz, amit a természet kínál. A természetben olyan színtörvények, kontrasztlehetőségek, és perspektíva-lehetőségek vannak, amit a fényképezőgép még mindig nem tud olyan érzékenyen ábrázolni, mint az ecset. Én most ebből szeretném őket kilendíteni. Idei témánk – a magyar várak – adja is, hogy valamilyen szabadtéri téma felé mozduljunk el. A látásmód mellett elsősorban az olajtechnika sokszínűségét szeretném megismertetni, hogyan kell egy képet felépíteni"
– emelte ki.

1595999710

„Kollégáim mondták, hogy van ez a lehetőség, ahol sok új dolgot lehet tanulni, fejleszteni a meglévő tudásunkat, tehetségünket – tudtuk meg Gungl Józseftől, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnoka zászlósától, aki első alkalommal jár a táborban. „Én olajjal festek absztrakt portrékat, tájképeket. Az internetről kapok ihletet, onnan veszem a témákat. 2005 óta festegetek, de gyerekkorom óta érdekel a festészet, a rajzolás. Azért jöttem, hogy új technikákat tanuljak meg" – mondta.

Szilárd Anikó százados, az MH Pápa Bázisrepülőtér információvédelmi tisztje szintén először vesz részt a táborban. „Gyermekkorom óta festek. Kiállításaim is vannak, de eddig csak civilben mutattam meg magam, így a katonatársadalom nem ismer festőként. Most ezen szeretnék változtatni. Három gyermekem van, most már a legkisebb is iskolás, így nélkülözni tudnak tíz napra. Új ismeretségeket várok ettől a tábortól. Mérnökként dolgozok, azon a területen vannak ismerőseim, most szeretnék olyanokat megismerni, akik szintén katonaként festenek, és tanulni is lehet egymástól" – árulta el.

1595999710

Tanács István főtörzsőrmester, az MH BHD tervező zászlósa már visszatérő vendég. „Nagyon régóta fával foglalkozok, faipari szakközépben végeztem és hobbiként, otthon szoktam alkotni. Ez a tábor kikapcsolódást, felüdülést nyújt és rengeteget tanulunk a szakmai vezetőktől. Emellett régi ismerősökkel, kollégákkal is találkozik az ember és új ismeretségeket is köt" – mondta el érdeklődésünkre.

Van, aki pedig már szinte a kezdetektől, több mint két évtizede alkotója a tábornak. „1993 volt az első, akkor még nem itt volt ez a tábor, hanem Gödön" – mesélte dr. Kiss Attila, a Honvédkórház orvos ezredese. „Én azt gondolom, az alkotómunka nem olyan, mint a könyv, hogy van egy szabad fél órám és olvasok. Erre rá kell készülni. Én orvos vagyok, ez nekem heti 168 óra készenlétet jelent. Hétvégéken lehet festeni, de a családdal is lenni kell valamikor. Egy ilyen tábor viszont tíz napos kiszabadulás mindenből, egyfajta elvonulás a világtól, és az alkotómunka szerintem éppen ez: elvonulás. A képek 80 százaléka fejben dől el. Már tudom, mit akarok csinálni, vannak vázlataim, a megvalósításra kell még a maradék 20 százalék, és itt, elvonulva, valódi alkotótevékenységet lehet folytatni."

1595999710

Aulechla József ezredes a táborról szólva elmondta: a tíz nap alatt az alkotók tematikus rajzórákon vehetnek részt, előadásokat hallhatnak, dokumentumfilmeket nézhetnek meg, melyekből ihletet merítve minden résztvevőnek legalább egy alkotást kell elkészítenie. Az így elkészült munkákból 2016-ban, a magyar kultúra napján az MH BHD Honvéd Kulturális Központban kiállítás nyílik, melyet a későbbiekben vidéki katonai szervezeteknél is bemutatnak.

Fotó: a szerző felvételei