Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A sikersorozat folytatódik

Szöveg: Szabóné Szabó Andrea alezredes |  2019. január 14. 14:06

A Cartographia Kiadó által szervezett fotópályázaton első helyezést ért el „Párban” című fényképével Rácz Tünde, a HM Zrínyi Nonprofit Kft. fotóriportere.

1599198060
A pályázat kiírói a Cartographia Kupa-sorozat teljesítménytúráin készült fényképeket rangsorolják, s ezek közül választják ki minden évben a három legjobbat.

Tünde hobbija a teljesítménytúrákon való részvétel. Ilyenkor természetesen magával viszi munkaeszközét, a fényképezőgépet is. A 2018-as Cartographia Kupa túráit teljesítve is számtalan fotót készített – köztük a pályázaton legjobbnak ítélt fényképet. A kép a „Körös" elnevezésű, a hazai teljesítménytúrázás egyik legrégebbi megmérettetésének számító 20 kilométeres túrán készült 2018 júniusában, a Mezőberény környéki különleges hangulatú alföldi tájon.

1599198060
A díjat január 13-án, a Budapesti Természetbarát Sportszövetség székhelyén, a fővárosi Sportszékházban vehette át a katonai sajtó munkatársa. A nyertes képpel a 2019-es Cartographia Kupa füzet borítóján találkozhatnak a túrázók.

Rácz Tündének nem a mostani az első sikere: 2015-ben a magyar fotóriporteri szakma legrangosabb pályázatának kiállításán, a 33. Magyar Sajtófotó Kiállításon mutatták be „Copfos kommandó" című képét a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. 2018-ban a „Tölts fel egy katonafotót!" című kreatív, online fotópályázatot is megnyerte a sajtófotó kategóriában.

2018. szeptember 22-én pedig a II. Nagyatádi Honvéd Találkozó részeként a fotóriporter első önálló kiállítását tekinthették meg az érdeklődők.

1599198061
Fotó: Rácz Tünde és a szerző