Semmi sem lehetetlen – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Amikor 1945 februárjában a szövetségesek vezetői Jaltában leültek meghatározni a második világháború befejező szakaszának menetét, Roosevelt, Churchill és Sztálin alapvetően csak egy kérdésben értett egyet: le kell győzni a németeket, és be kell venni Berlint! A felszabadított – vagy elfoglalt – területek sorsáról csupán ködös elképzelések voltak, például a brit miniszterelnök noteszlapra vázolt terve még csak Romániát és Bulgáriát engedte volna át teljes mértékben a szovjeteknek, akikkel a nyugati szövetségesek 50-50 százalékban osztoztak volna Magyarországon és Jugoszlávián. Sztálin bizonyára jókat mosolygott a bajsza alatt, gondolván: az idő majd eldönti, kinek mi jut, hiszen a Vörös Hadsereg offenzívája jól haladt, és belátható közelségbe került a fasizmus eltiprása Európában.

A politikusok okoskodásait természetesen a katonáknak kellett megvalósítaniuk, és ebben az emberek életét kockáztató sakkjátszmában már sokféle meggondolást kellett figyelembe venni. A szovjet hadvezetés helyzete és célja egyszerűbbnek tűnt: a Lengyelországban indított félelmetes erejű támadást folytatni, és minden áron hamarabb elérni Berlint, mint az angolszász csapatok. 1945 áprilisában már a brit és amerikai haderők is megközelítették a német fővárost, de akkor Dwight D. Eisenhower ötcsillagos tábornok, a nyugati szövetséges csapatok főparancsnoka megállította katonáit. Két oka is lehetett erre. Egyrészt a Bernard Montgomery tábornagy vezette brit egységek álltak nyerő pozícióban – és mégis hogyan venné ki magát, ha ők aratnák le a diadalt? –, másrészt a végső támadás a számítások szerint 100 ezer amerikai katona életébe került volna. Így a szovjetek, egészen pontosan Zsukov és Konyev marsall csapatai vívhatták meg a véres városi harcot, ők foglalhatták el Berlint és tűzhették ki a Reichstagra a győzelmi zászlót.

Civakodó szövetségesek

Potsdam, 1945 júliusa: új helyszín és egy új szereplő. A győztesek találkozóján az áprilisban elhunyt Roosevelt helyett már utódja, az egykori alelnök, Harry S. Truman vett részt a megbeszéléseken. Németország romokban hevert, dönteni kellett a háború utáni helyzet rendezéséről. Végül felemás – de az akkori erőviszonyoknak megfelelő – megoldás született: Berlin megosztott város lesz a megosztott ország közepén. A keleti szektor szovjet fennhatóság alatt marad, a nyugati városrészt pedig három szektorra bontják; ott amerikai, brit és francia katonák vigyáznak a rendre, s a lehetőséghez képest segítik a lakosság életének normalizálást. Berlin lakói nem voltak könnyű helyzetben. Naponta mindössze egy tányér zöldségleves, egy szelet margarinos fekete kenyér és némi hús jutott a szerencsésebbeknek, nem is beszélve a romok között bujkáló árva gyerekek nélkülözéséről.

További részletek a Magyar Honvéd magazin január 11-én megjelent számában!