Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A századik véradás

Szöveg: Németh Szilvia százados | Fotó: a szerző |  2019. december 23. 17:28

Századik véradását teljesítette a napokban a Veszprémi Területi Vérellátónál az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ állományában szolgáló Lattenstein János alezredes. A száz véradás során mintegy 300 ember életének megmentéséhez, illetve gyógyulásához járult hozzá a légi szállítási osztály vezetője.

1596074055

Az első véradása pontosan 31 évvel ezelőtt, 1988 decemberében történt. Örményországban súlyos földrengés volt ekkor, amelynek 25 ezer áldozata és rengeteg sérültje lett. Az egyetemen felhívással fordultak a hallgatók felé, hogy véradással segítsenek a sérülteken, amelyre több hallgatótársával együtt Lattenstein alezredes is jelentkezett. Következő véradására három évvel később, egy ismerőse súlyos betegsége okán került sor. Ez az eset annyira megérintette, hogy belső indíttatásává vált, hogy véradással másokon segítsen. Az alezredes kiemelte, hogy eddig minden szolgálati helyén olyan közegben dolgozott, ahol a kollégái is rendszeres véradók voltak.

Az Országos Vérellátó Szolgálat központjától hat évvel ezelőtt megkeresték az alezredest, mert alkalmasnak bizonyult panel véradásra, amely a szervátültetést megelőzően pontosabb transzplantációs előrejelzést tesz lehetővé. Emiatt már két alkalommal kifejezetten ezzel a céllal is adott vért. Lattenstein alezredes 2011 óta az MH LVIK Légi Szállítási Osztályának vezetője. Érdekes egybeesés, hogy ezáltal szakmai kapcsolatban is áll az egészségüggyel, mivel évente általálban 5-6 alkalommal kapnak riasztást a Transzplantációs Irodától, hogy szervszállítás esetén koordinálják egy esetlegesen érintett katonai repülőtér igénybevételét.

1596074056

Lattenstein alezredes hangsúlyozta, hogy a véradás nemcsak testünk egészségi állapotát javítja, hanem mentális egészségünkre is jó hatással van. „Az a tudat, hogy segítettünk valaki életét megmenteni óriási örömmel tölthet el. Nagyon jó érzés az Országos Vérellátó Szolgálat SMS-ét olvasni: Köszönjük, hogy véradásával hozzájárult egy beteg gyógyulásához! Az ön által adott vért kiszállítottuk a kórházba."

Mint az alezredes elmondta, véradásai zöme a Veszprémi Területi Vérellátó Központban történt, ahova mindig jó érzéssel megy, és nagyon hálás az ott dolgozók segítőkészségéért és profizmusáért.