Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A történelemről, kötetlenül

Szöveg: Dr. Tóth Gergely százados |  2017. április 9. 9:51

Tavaly novemberben új kulturális rendezvénysorozatot indított Ress Zoltán, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) munkatársa, valamint két szervezőtársa, Balogh Ádám és Bobay István. Céljuk az volt, hogy egy olyan fórumot hozzanak létre, ahol a történelmi témák kötetlen megvitatására nyílik lehetőség.

1596030309

Az első rendezvény meghívott vendége dr. Hermann Róbert, a HM HIM parancsnokának tudományos helyettese, a Károli Gáspár Református Egyetem Történettudományi Doktori Iskolájának vezető egyetemi tanára, a Magyar Történelmi Társulat elnöke; valamint Pelyach István, a Szegedi Tudományegyetem oktatója volt, akik a Görgei-kutatás nehézségeiről beszélgetek.

Második alkalommal a téma az Osztrák-Magyar Monarchia sörkultúrája és annak utóélete volt, amelyről Katona Csaba beszélt. A harmadik est folyamán I. Szulejmán szultán egykori zarándokvárosának, Turbéknak történészi, geográfiai, régészeti módszerekkel történő feltárásáról hallhattak érdekfeszítő előadást a jelenlévők a projekt vezetőjétől, dr. Pap Norbert történész-geográfustól. A beszélgetést dr. Hóvári János, volt ankarai magyar nagykövet, a 2016-os Zrínyi Emlékév Emlékbizottságának elnöke vezette fel.

1596030309

Legutóbb pedig a száz évvel ezelőtt történt első világháborús eseményekről volt szó: dr. Stencinger Norbert, valamint dr. Pollmann Ferenc a magyar királyi 20. honvéd gyaloghadosztály Monte San Gabrielén 1917-ben vívott súlyos harcairól tartott előadást.

Az Osztrák-Magyar Monarchiához kapcsolódó előadások során a hallgatóság körét korhű egyenruhát viselő, a Centenáriumi Hagyományőrző Honvéd Gyalogdandárhoz tartozó hagyományőrzők színesítették.

1596030309

A következő rendezvényre április 11-én kerül sor, ekkor dr. Perényi Roland, a Kiscelli Múzeum munkatársa „Bűnöző Budapest. Modern főváros – modern bűnözés (1896-1914)?" címmel tart előadást. 

Fotó: Dessewffy Zsolt és a szervezők