A trónkövetelő – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

A legnagyobb ugyan az orosz Mi–26T2, amely 20 tonnát képes a levegőbe emelni, de a legnehezebb feladatot mégis a CH–53-család tagjainak kell megoldaniuk. A Mi–26T2 és az amerikai CH–47 Chinook ugyanis szárazföldi repülőterekről hajtja végre feladatait. A CH–53E-k viszont alapvetően hajófedélzetről üzemelnek. Ez sokkal keményebb kihívások elé állította a gépet tervező mérnököket és a típust repülő hajózókat is.

Bajos jelen, dicső jövő

Az amerikai haditengerészet és a tengerészgyalogság nehéz szállítóhelikopter-flottájának alapját százhetvenhét CH–53E Super Stallion alkotja. A háromhajtóműves, egy fő- és egy farokrotorral felszerelt, hagyományos kialakítású forgószárnyas mellé negyvenhat MH–46E Sea Dragon, aknavadászatra optimalizált, nagyobb méretű üzemanyag-tartályokkal, továbbá vontatott aknakereső, aknasemlegesítő és szonárrendszerekkel felszerelt gépet is vásárolt a haditengerészet. A Super Stallion-ök ugyanakkor lassan nyugdíjba vonulnak: az 1981-ben hadrendbe állított típusnak nem tett jót a közel másfél évtizedes, folyamatos háború Afganisztánban, Irakban, valamint a számos kisebb és kevesebb figyelmet kapott, ázsiai vagy afrikai hadszíntéren lezajlott konfliktus. A flotta hadrafoghatósága néha 20 százalék alá süllyedt a közelmúltban, köszönhetően az öregedő, egyre több karbantartást igénylő gépeknek és a költségvetési megszorítások miatti alkatrész- és szakemberhiánynak. Lépni kellett, utódtípusra volt szükség. A Sikorsky rögtön jelezte: remek megoldásnak tartaná a jelenlegi típus új, továbbfejlesztett változatának rendszeresítését. Remeknek, de ami még fontosabb: költséghatékonynak. Legalábbis ahhoz képest, ha egy teljesen új helikoptert terveznének és építenének meg, a nulláról indulva…

(További részletek a Magyar Honvéd magazin május 12-én, pénteken megjelenő számában!)