Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A vezénylőzászlósok a hagyományőrzés letéteményesei

Szöveg: Duruczné Téglás Dóra főhadnagy |  2016. április 24. 17:26

A hagyományőrzés szellemében folytatódott a Magyar Honvédség vezénylőzászlósi állományának kétnapos, negyedéves értekezlete: a jutasi elődök nyomában a vezető altisztek előbb Balatonszőlősre, majd a veszprémi Jutasi Altiszképző Intézet épületéhez látogattak.

1596012370

„Vezénylőzászlósként a hagyományok letéteményesei is vagyunk. Feladatunk, hogy a történelmi múltat továbbadjuk altisztjeinknek, hogy tiszteljük és becsüljük azt, amit eleink ránk hagytak."– mondta a balatonszőlősi katolikus templom épületénél Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa. Ezután reményét fejezte ki, hogy a honvédség különböző alakulatainál szolgáló altisztek sűrű elfoglaltságuk mellett megtalálják a lehetőséget, hogy látogatást tegyenek ezen szimbolikus épületnél, melyet 1942-ben jutasi altisztek építettek. Megköszönte a templom lelkipásztorának, Mihályi Jeromos atyának azt az odaadó tevékenységet, amellyel az atya és a közösség fenntartja, megőrzi a templomot, annak minden emlékével, az altiszt elődök emlékezetével.

1596012370

A balatonszőlősi látogatás egyik kiemelkedő eseménye volt a Magyar Honvédség vezető altisztjei fájának ültetése. „Az új világ altiszti kara szimbolikusan gyökeret ereszt egy olyan épület mellett, amelynek alapjait a múlt altisztjei rakták le. Bár a korok változnak, de a cél nem: a haza védelme és a nemzet szolgálata vezette a múltban és vezeti most is az altiszteket"– mondta Kriston főtörzszászlós a faültetéskor.

A templomban az épület megépítésének történelmi hátteréről, az építést végző altisztekről és a jutasi hagyományokról Balázs Tibor törzszászlós, az MH Altiszti Akadémia megbízott vezénylőzászlósa tartott emlékező beszédet. Ezután a vezénylőzászlósi értekezlet állománya megtekintette a település református templomát, melynek építésében szintén jutasi elődök működtek közre.

1596012370

A program Veszprémben, a korábbi Jutasi Altisztképző Intézetnél zárult. Az épület jelenleg a városi levéltárnak ad otthont, és első, illetve második világháborús kiállítások színhelye.

Fotó: Gobányi István főtörzszászlós