Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vár a vár: Dömös, Rám-szakadék

Szöveg: Lőrincz Krisztina |  2016. április 24. 18:47

Április 16-án, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Kulturális és Rekreációs Igazgatóság Kulturális Alosztályának szervezésében Dömöst és a Rám szakadékot fedezte fel a Budapest vonzáskörzetében települt alakulatok állományából, valamint családtagjaikból verbuválódott csapat.

1596012371

A túrához csatlakozók a Honvéd Kulturális Központtól indultak, majd másfél órai buszút után érkezetek meg Dömösre. A környék természeti szépsége mellett történelmi vonatkozását tekintve is izgalmas: valamikor az Árpád házi királyok hatalmas birtokainak részeként több vadászkastély, palota és templom is állt itt ezen a részen. Ma már többnyire csak romok emlékeztetnek az egykori különleges építményekre. A P-turistautat követve jutott el a csapat az egyik hajdani kolostor altemplomának maradványához. A prépostságot és káptalant a 12. század elején Könyves Kálmán öccse, Álmos herceg alapította.

1596012371

A túra a Z-turistaút mentén haladt a Rám-szakadékon át, mely Magyarország talán legszebb vulkanikus eredetű szurdokvölgye. Mélysége több helyen a 35 métert is meghaladja, szélessége viszont néhol a 3 métert sem éri el. Az egyes túraszakaszok legizgalmasabb pontjai a vízesések melletti létrákon, kapaszkodókorlátok segítségével leküzdhető részek. Innen a csoport a Rám-szakadék és a Lukács-árok felső végei között emelkedő 484 méter magas kúp alakú hegy tetején található Árpád-kori vár maradványai mentén haladt tovább. Bár a vár létezésére számos bizonyíték utal, sajnos jelen formájában inkább csak a képzelet segítségével idézhető meg.

1596012371
Egy hosszú lejtős szakaszt követően érkeztek meg a túrázók a közigazgatásilag már Pilisszentlélekhez tartozó Hoffman-vadászházhoz. Az eredeti kunyhó már az 1880-as években megtalálható volt itt, de a ma megtekinthető épületet Makovecz Imre tervei alapján építették újra száz évvel később. Az egykori vadászház ma szálláshelyként és étteremként üzemel.

A túra befejező állomásaként a csapat megtekintette a Pilisszentléleken található, 1985 én 1992 között feltárt pálos kolostor maradványait. Bár a Pilisben számos műemlék köthető a pálos szerzetesrendhez, ezek közül mégis talán ez az egyik legszebb fekvésű kolostorrom.

A túrasorozat folytatásaként az érdeklődők májusban ellátogathatnak a Nógrád megye déli részén található kis település, Bér mentén Bujákra, felfedezhetik a 310 méter magas hegyen található bujáki várat, bejárhatják a festői szépségű Virág-patak völgyét és megtekinthetik a Nagy-hegyen (402 m), a Cserhát egyik legmagasabb pontján található, igazi geológiai világritkaságnak számító andezitömlést. A várhatóan május elején megrendezendő túrára minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.

Fotó: Veres Zoltán