A visszatérők – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Nem véletlenül: a 2010-es évek elejére teljesen átalakult geopolitikai-stratégiai helyzet felértékelte a hagyományos, azaz nem nukleáris meghajtású tengeralattjárók szerepét. Ehhez társult az új, modern fegyverek, rendszerek kifejlesztése, a légköri oxigéntől független meghajtás (Air Independent Propulsion – AIP) szélesebb körben történt elterjedése. Minden a rendelkezésre áll ahhoz, hogy a dízel-elektromos tengeralattjárók második aranykora bekövetkezzen. Az értékesített darabszámok alapján kicsi, de az elköltött pénzt tekintve annál tekintélyesebb piac érdekessége, hogy a komolyabb gyártók és a fontosabb felhasználók között sok ezer kilométer a távolság.

Sárkány vagy medve?

1991 körül – a szakértők egybehangzó becslése szerint – nagyjából 800 tengeralattjáró (300 nukleáris, 500 dízel vagy dízel-elektromos meghajtású) volt hadrendben. Ez a szám mára alig négyszázra olvadt, s ezek közül 250 egységet hajtanak meg belső égésű és elektromos motorokkal. Érdekes tény, hogy bár a hadra fogható hajók mennyisége csökkent, az alkalmazó országoké nem: akinek 1991-ben volt, annak most is van ilyen fegyverrendszere. Ez a jövőben sem változik, hiszen mindegyik állam valós és bizonyos területeken igen erősen növekvő stratégiai kihívásokkal kénytelen szembenézni.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin március 17-én, szombaton megjelent számában!)