Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Adventi hangverseny az Aba-Novák Kulturális Központban

Szöveg: Balázsi Edit őrnagy |  2012. december 1. 12:02

Szolnokon az Aba-Novák Kulturális Központban adott telt házas hangversenyt november 29-én este a Légierő Zenekar – Szolnok.

1595945713

Az immár hagyományos koncerten Lamos Imre dandártábornok, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka, helyőrségparancsnok köszöntötte a vendégeket, köztük dr. Orosz Zoltán altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökhelyettesét.

A szolnoki katonazenészek nagy sikerrel mutatták be a klasszikus művekből, musicalrészletekből, filmslágerekből és karácsonyi dalokból álló összeállítást. Felcsendült Márki Sándor „Őrmester Úr!"  című indulója, amelyet az altiszti állomány hivatalos indulójának szánt.
A koncert igazi csemegéje volt Molnár Fanny szólóéneke, aki a Quimby: Most múlik pontosan…  s Leonard Cohen: Hallelujah című műveinek előadásával elvarázsolta a közönséget.

A zenekar a karácsonyi számokból összeállított blokkot a Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézmény fúvószenekarával kiegészülve adta elő.
A zenekart Válóczi Gyula őrnagy, a zenekar karmestere, Molnár János százados, karmesterhelyettes és Márki Sándor zászlós vezényelték.

1595945713

Fotók: Papp Béla főhadnagy