Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Adytól Adyig

Szöveg: Szendyné Horváth Julianna őrnagy |  2017. december 13. 15:57

„A mi urunk az ajtóban áll és kopogtat” – erre a gondolatra fűzte fel beszédét Máté Sándor alezredes a báró Hazai Samu laktanyában megtartott adventi ünnepségen.

1596042427

A laktanyában feldíszített fenyőfán a lámpákat – mint minden évben − idén is egy ünnepség keretében gyújtották meg a báró Hazai laktanyában. A rendezvényen a laktanyában elhelyezett valamennyi szervezet részt vett.

Az ünnepséget Baráth István dandártábornok, az MH Logisztikai Központ parancsnoka nyitotta meg, aki a lassan lezáruló év kihívásairól és a megérdemelt ünnepi pihenésről beszélt.

1596042427

A parancsnok bevezetőjét a Szily Kálmán Szakközépiskola és Kollégium diákjainak verses-zenés műsora követte. Az első műsorszám Ady Endre Karácsony című költeménye volt. A műsort követően a résztvevők levonultak a laktanya parkjába, a feldíszített fenyőfához. Itt Máté Sándor alezredes, a HM Tábori Lelkészi Szolgálat Protestáns Tábori Püspökség lelkésze mondott beszédet. Szólt az adventről, a várakozásról és Jézus négy eljöveteléről. Kiemelte, hogy a négy közül az a legfontosabb, amikor az ember lelkében találkozik Istennel: azaz átéli a szeretet csodáját. „Jézus az ajtóban áll és kopogtat" − idézte a Jelenések könyvét több alkalommal is, majd Ady Jézus eljövetele című verséből vett idézettel zárta beszédét.

1596042428

A rendezvény a „gyertyagyújtással" zárult: Baráth István dandártábornok felkérésére Varga Brigitta, a Szily Kálmán Kollégium diákja gyújtotta meg az ünnepi fényeket a fenyőfán.

Fotó: Hegedüs Anita