Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Afrikai misszióra készültek Tatán

Szöveg: Ivánfalvi Attila őrnagy | Fotó: a szerző felvételei |  2019. október 3. 7:03

A komplex képzési program keretén belül egyhetes szakfelkészítésen vettek részt az Európai Unió Mali Kiképző Misszió (European Union Training Mission Mali – EUTM Mali) idei második váltásába készülő katonák szeptember második felében az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál, Tatán.

1596069633

A foglalkozások során a hangsúly elsősorban a gyakorlati tapasztalatok átadásán volt. A kiutazók missziós területen történő magabiztos feladatvégrehajtásának elősegítése érdekében sor került többek között ön- és kölcsönös elsősegélynyújtási és egészségügyi felkészítésre, tolmácskezelési ismeretek elsajátítására, valamint a műveleti területen végrehajtandó menetekkel kapcsolatos feladatok, illetve a rögtönzött robbanóeszközökre (Improvised Explosive Devices – IED) történő reagálás begyakorlására is. A misszió jellegéből fakadóan a lövészet, illetve harcászati foglalkozások levezetésének ismertetésére kiemelt figyelmet fordítottak a hét során.

1596069634

Az összesen húsz fő részvételével megtartott felkészítés magas színvonalát garantálta, hogy az oktatók – azaz a tatai dandár, valamint az MH Bakony Harckiképző Központ katonái – többsége korábban már szolgált a nyugat-afrikai országban.

1596069634