Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aki teheti, ne induljon útnak!

Szöveg: Szűcs László |  2017. január 31. 12:20

Ma délutántól holnap estig jelentős mennyiségű ónos eső eshet az ország nagy részén – figyelmeztet a MH Geoinformációs Szolgálat (MH GEOSZ) Meteorológiai Központja. Többek között a fővárosban és környékén akár 5-10 milliméternyi ónos csapadék is hullhat, amely földet érve azonnal ráfagy mindenre.

1596026862

Dr. Seres András Tamás főhadnagy, az MH GEOSZ ügyeletes meteorológusa a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: az elmúlt közel egy hónapban a Kárpát-medencében megülepedett hideg, fagyos levegő fölé az elkövetkező órákban meleg, csapadékos légtömeg kúszik be. Ez pedig kedvező feltételeket biztosít az ónos eső kialakulásához.

A meteorológusok ónos esőnek nevezik azt a csapadékot, amikor az úgynevezett túlhűlt víz a talajt érve azonnal megfagy. Ugyancsak ónos esőnek számít az a csapadékforma is, amikor a felhőkből kihulló „normál" eső a jeges földfelszínre érve fagy meg. A lényeg: a csapadék miatt veszélyes jégpáncél keletkezik az utakon és a tereptárgyakon. A mostani időjárási helyzetben egyébként mindkét fajta előfordul.

1596026862
Az Országos Meteorológiai Szolgálat által kiadott figyelmeztetés ónos esőre, január 31-re

„Már ezekben az órákban is vannak olyan területei az országnak, ahol ónos szitálás, ónos eső, illetve havazás tapasztalható. A csapadék rövid időn belül erősödni fog, s egyre nagyobb területre terjed ki. Először az ország déli és nyugati, később már az észak-keleti tájain is kiterjedt ónos esőre kell számítani! Az északi, észak-keleti tájakon kezdetben havazás, havas eső is várható, majd a legtöbb helyen ott is megjelenik az ónos eső. Eközben – a hőmérséklet lassú emelkedésével – holnap már fokozatosan az eső nyer teret az ország többi részén. A legfrissebb számítások szerint az ország legalább felén, kiemelten a középső országrészben, így a fővárosban is akár 5-10 milliméternyi ónos csapadék eshet, amely már jelentős mennyiségnek számít. Az Északi-középhegységben várható a legtovább a havazás, havas eső, itt holnap éjfélig akár 10-15 centiméternyi friss hó is hullhat" – részletezte a legfrissebb előrejelzést dr. Seres András Tamás főhadnagy, kiemelve: viszonylag ritkán, néhány évente alakul ki ilyen súlyos időjárási helyzet. Érdekesség, hogy az idei januárhoz hasonló, tartósan zord időjárás utoljára 1986-87 telén volt, ennek vet véget a mostani enyhülés.

A meteorológus hozzátette: a jégpáncéllá váló utak miatt nagyon veszélyes lesz a közlekedés ma és holnap az országban. Így, aki megteheti, az ne induljon útnak!

1596026862

Fotó: illusztráció