Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Középpontban a továbbtanulás

Szöveg: Bátori Katalin őrnagy |  2017. január 31. 11:40

Honvédelmi pályaválasztási napot tartottak a közelmúltban Kaposváron. A rendezvényre a szervezők elsősorban a továbbtanulás előtt álló végzős középiskolásokat várták az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) Somogy megyei központjában.

1596026859

A katonai tanintézetekről évek óta kaphatnak tájékoztatást az MH KIKNYP toborzó irodáin a továbbtanulás iránt érdeklődő fiatalok a jelentkezési időszakban. A kaposvári rendezvényen megjelent több mint félszáz érdeklődő a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, valamint az MH Honvédség Altiszti Akadémia által a 2017/2018. tanévre meghirdetett képzéseiről kapott információt. Az eseményt Horváth Jenő őrnagy, központparancsnok nyitotta meg. 

1596026860

Az érdeklődők a jelentkezés feltételeit, a tanintézeti képzést ismerték meg, továbbá a honvédtiszti és altiszti pálya bemutatásával kapcsolatos tájékoztató előadáson vettek részt. A rendezvényen lehetőségük volt a fiataloknak a szerződéses és önkéntes katonai szolgálat vállalásával kapcsolatos tájékozódásra, jelentkezésre is.

1596026860

A kaposvári Honvédelmi pályaválasztási napot airsoft lövészet, az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred, valamint az MH Katonai Rendészeti Központ bemutatója is színesítette.

1596026861

Fotó: Koncsek Barna zászlós