Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aktívak a soproni önkéntes területvédelmi tartalékosok

Szöveg: Horváth Éva Réka őrnagy |  2018. július 2. 8:44

Egyre több önként vállalt feladatban vesznek részt a Győr-Moson-Sopron megyei tartalékos katonák. Az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság katonái júniusban három rendezvényen is tájékoztatót tartottak a civil lakosság számára az önkéntes területvédelmi tartalékos rendszerről.

1599189798
A kiképzések mellett önkéntes alapon vett részt a soproni járási század a Soproni Polgári Lövész Egyesület által rendezett majálison, ahol nemcsak hatástalanított 20. századi hadifegyverekkel, valamint történelmi elöltöltő muskétákkal és revolverekkel ismerkedhettek meg, hanem lehetőség volt különböző légpuskák és légpisztolyok, sőt, egy BRDM páncélozott szállító harcjármű kipróbálására is.

1599189798

A század katonái a soproni Parkerdőben tartott 17 kilométeres túrán is részt vettek. Június végén pedig – a Soproni Vasútbarátok és Vasútmodellezők Egyesülete szervezésében – a soproni önkéntesek érdekes kiállítással és katonai bemutatóval jelentek meg a Múzeumok Éjszakáján. A program során a tartalékosok katonai sátrat állítottak fel, melyben katonai vonatkozású maketteket – repülőket, harcjárműveket –állítottak ki. A kiképzéseken tanultakat felhasználva álcahálóval borított géppuskafészket építettek, fegyver- és közelharc-bemutatót tartottak, ezenkívül az érdeklődőknek lehetőséget biztosítottak a gépkarabély szét- és összeszerelésére.

1599189798

Fotó: a szerző felvételei