Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Alapkiképzés a lövészeknél

Szöveg: Tordai Kamilla |  2019. augusztus 12. 9:19

Összesen több mint száz leendő tiszt, altiszt és legénységi állományú katona – köztük öt honvédelmi ösztöndíjas orvos – érkezett az augusztus 5-én kezdődő alapkiképzésre az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi laktanyájába.

1599206830

A hódmezővásárhelyi laktanyában ettől az évtől újra szerveznek alapkiképzést, amelyből az idei másodikat Bálint László százados, a 62. lövészzászlóalj 3. lövészszázadának parancsnoka vezeti. A százados elmondta: a következő hat hét számos fizikai és szellemi kihívást tartogat az újoncok számára, hiszen a bevonulók ebben az időszakban szerzik meg a legfontosabb katonai ismereteket a dandár kiképzőitől.

Az első hét az adminisztrációról és a kötelező alkalmassági vizsgálatokról szólt, amit ettől a héttől a honvédelmi alapismeretek, alaki ismeretek, egészségügyi ismeretek, tereptan, lövész-alapismeretek, valamint műszaki kiképzés vált fel. Az elméleti ismereteket az alapkiképzés második felében a gyakorlati elemek követik, amelyek során az újoncok megtanulnak pisztollyal és gépkarabéllyal lőni, valamint kézigránátot dobni. A folytatásban műszaki alapismeretekre is szert tesznek, s ennek keretein belül robbantási foglalkozáson is részt fognak venni.

1599206830

A bevonulók között van öt Mészáros Lázár Honvédségi Ösztöndíjas orvos is, akik a nyári alapkiképzést követően kezdik meg rezidensi munkájukat a Honvédkórházban – immár hadnagyi rendfokozatban. A fiatal orvosok elsőkként, három éve jelentkeztek az ösztöndíj programra, melynek megszerzésének feltétele a jó tanulmányi eredmények mellett a fizikai és pszichológiai alkalmasság volt. Egyértelműen úgy gondolják, hogy a Magyar Honvédség sokat segített az egyetemei tanulmányaik alatt.

„A honvédségi ösztöndíj egy plusz kiegészítés. Így nem kellett azon aggódnom, hogy miből vegyem meg a tankönyveimet, hanem a tanulásra, a kutatásra tudtam koncentrálni" – mondta dr. Majlát Zoltán Tibor, visszagondolva az egyetemi éveire.

1599206830

„Nem kellett a szüleimtől függenem a tanulmányaim alatt, és biztos rezidensi helyem lesz az egyetem után. Ez szakmai biztonságot adott" – egészítette ki az előzőeket dr. Pintér Gabriella.

Társaihoz hasonlóan dr. Ács Noémi is a Honvédkórházban töltött gyakorlati idő alatt döntött úgy, hogy részese szeretne lenni a katonaorvosok életének.

„A honvédség egy olyan hely, ahová jó tartozni, és a boldogulás reményében nem kell külföldre menni – hacsak nem misszió keretein belül" – magyarázta dr Honti-Kiss Marcell Domonkos, aki a sürgősségi osztályon fogja megkezdeni rezidensi pályafutását.

1599206831

Az alapkiképzésre és a katonai pályára bizakodva tekintenek, dr. Madarász Roland idegsebész rezidens önképzésnek fogja fel az előtte álló hat hetet, ahol – véleménye szerint – jobban megismerheti magát és tűrőképességét.

Az alapkiképzés szeptemberben katonai eskütétellel zárul az újoncok számára.

1599206831

Fotó: Gulyás István hadnagy és a szerző felvételei