Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Alapkiképzés Tatán – idén már harmadszor

Szöveg: Petrovics Renáta | Fotó: a szerző felvételei |  2019. szeptember 6. 7:06

Itt a szeptember, becsengettek a tanintézményekbe, és ezzel egyidőben az MH 25. Klapka György Lövészdandár laktanyájában is megkezdődött az idei harmadik alapkiképzés.

1596067546

Mintegy százhuszan érkeztek a tatai alakulathoz szeptember 2-án, hogy megkezdjék az alapkiképzést. Személyazonosságuk igazolását követően az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság állománya tájékoztatót tartott a bevonultak számára, majd ellenőrizték a kötelezően előírt dokumentumok és igazolások meglétét. Ezt követően a leendő katonák megkötötték szerződésüket azon alakulat képviseleténél, ahol az alapkiképzés végeztével szolgálni fognak.

Az elkövetkező hat hétben a bevonultak megismerkednek a Magyar Honvédség alapvető szabályaival, megtanulják és elsajátítják a katonai szolgálat ellátásához szükséges valamennyi ismeretet, az alaki fogásoktól a lőkiképzésen át a harcászati foglalkozásokig.

1596067546
Címkékkiképzés