Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Állásbörze és karriernap Debrecenben

Szöveg: Smidróczki Róbert főhadnagy |  2017. november 12. 18:18

A Debreceni Egyetem állásbörzéjén tájékoztatták az érdeklődőket a katonai toborzók a Magyar Honvédségben vállalható szolgálati formákról.

A Debreceni Egyetem 1997 óta szervezi meg minden évben állásbörzéjét és karriernapját, amelyen a frissen végzettek és az adott félévben diplomát szerző hallgatók ismerhetik meg a munkaerő-piaci lehetőségeket, illetve a régióban működő vállalatok, cégek bemutatkozhatnak a leendő munkavállalóknak. Az esemény népszerűsége évről évre folyamatosan nőtt, melyet nemcsak a látogatói, hanem a kiállítói létszám növekedése is alátámasztott. Éppen ezért idén a szokásos évi egy alkalom helyett immár tavasszal és ősszel is lehetőségük volt a hallgatóknak és a munkaadóknak a közvetlen találkozásra.

1596041154

Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság debreceni katonai toborzói hosszú évek óta résztvevői az eseménynek, ráadásul a tartalékos rendszer révén olyan szolgálatformát tudnak kínálni az egyetemistáknak, amely a tanulás mellett vállalható, azzal jól összeegyeztethető. Többek között ennek is volt köszönhető, hogy a honvédség standja előtt az egész nap során nagy volt az érdeklődés, így jól jött a debreceni toborzóknak, hogy munkájukat segítette a területvédelmi tartalékos rendszerhez júniusban csatlakozott Kozma Tímea tartalékos őrmester, aki „civilben" maga is az egyetem hallgatója.

Fotó: a szerző felvételei