Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Állománygyűlés az elsőéves honvéd tisztjelölteknek

Szöveg: Kiss Norbert |  2018. november 11. 17:11

November 6-án állománygyűlést tartottak az MH Ludovika Zászlóaljnál, ahol az elmúlt három hónapot értékelte Sári Szabolcs ezredes, parancsnok. Idén először teljesítették alapkiképzésüket azok az elsőéves honvédtisztjelöltek, akik a jövő hadnagyai, parancsnokai lesznek.

1599195875
A parancsnok elismerően szólt a katonák és polgári alkalmazottak munkájáról, örömét fejezte ki, hogy a zászlóalj minden kiemelt feladatát – mint az augusztusi tisztavatást, a kiképzési foglalkozásokat, illetve az alapkiképzést és az azt lezáró ünnepélyes honvédeskü-tételt – jól teljesítette. Az ezredes elmúlt időszakban végzett munkájuk, valamint az alapkiképzés során kiemelkedő teljesítményükért elismeréseket, ajándéktárgyakat adott át kiképzőknek, honvéd tisztjelölteknek.

„Lezárult az augusztus elejétől október végéig tartó korszak. Most lehet megállni egy pillanatra, de nem szabad hátradőlni, hiszen sok munka vár még ránk az idén, illetve a 2019. évre történő felkészülés is komoly feladat" – zárta végül az állománygyűlést a zászlóaljparancsnok.

1599195875
Fotó: MH Ludovika Zászlóalj