Aranyalbum a hősöknek

Az elhunyt katonák névgyűjteményével megjelent reprezentatív emlékkönyv fontos kordokumentum, amelynek jelentőségét leginkább a katonaság és a zsidóság kapcsolatának magyarországi története tükrében értékelhetjük. Már a XIII. században találunk említésre érdemes momentumot, amikor is a zsidók Európában elvesztették a fegyverviselési jogot, Magyarországon viszont IV. Béla királyi védelmet nyújtott nekik. Mátyás király külön zsidóprefektúrát hozott létre. Történelmi változásaink fordulataiból sosem maradt kívül a zsidó katonahistória: a zsidóság számára mindig is meghatározó volt a lakóhely, illetve az ország védelméhez való hozzájárulás, kiegészítő ténykedés. Külön jelentős fejezetet képez a zsidó közösség hadi újításokban és a hadiiparban való részvétele. Mindamellett a zsidók – leginkább önkéntesen – függetlenségi küzdelmeinkből fegyveresen is kivették a részüket.

A magyar zsidók katonai szolgálata egy 1788. augusztus 19-i rendelettel vette kezdetét. A hadsereg kimondottan kedvezett szocializálójuknak, emancipációjuknak, ugyanis a testület nem tűrte a faji megkülönböztetést. Az egyenjogúság reményében a magyar zsidók magyar- és erdélyhoni kiáltványukban, az imaházukat leszámítva „az élet minden egyéb viszonyaiban honfiaknak, csak magyaroknak" vallva magukat igen magas számban vettek részt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeiben. Helytállásukért először 1849-ben, majd véglegesen 1868-ban törvény mondta ki egyenjogúságukat. Innentől kezdve tisztté, egyéves önkéntessé, katonai tisztviselővé is válhattak. Ezt a Monarchia Európában elsőként tette lehetővé, ily módon karriert is biztosítva a közép-, sőt a felsőbb osztályokban. Például báró rimaszombati Hazai Samu 1910 és 1917 között a hadügyminiszterségig vitte.

A Hegedüs Márton szerkesztésében először 1938-ban kiadott aranyalbum arról tanúskodik, hogy az első világháborúban is helytálltak zsidó katonáink: 76 Vitézségi Érmet és 22 harmadosztályú Vaskorona-rendet érdemeltek ki; 5116-an áldozták életüket, 15 339-en sebesültek meg. Éppen ezért mérhetetlen méltánytalanság, csalódás, hogy alig negyedszázad múltán a vitézmód küzdőket, hősöket „lapátos hon-védőkké" silányították. Csak egyetlen példa a sok közül: Schwarcz Bernát hatszorosan kitüntetett tűzmester példamutató vitézséggel harcolt a tűzvonalban, majd munkaszolgálatosként 1944. december 27-én a saját sírjába lőtték… Az aranyalbum korábbi kiadásai vészkiáltások voltak a kiszolgáltatott és elvakított tömegekhez, hogy észérvekkel, tiszta tényekkel bizonyítsák: „nem igaz a propagandaszöveg, mi jó magyarok vagyunk". De napjainkban is intő jel ez a mű.

A kötet megjelenését az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, annak vezető rabbija, egyben a HM Tábori Lelkészi Szolgálat tábori főrabbija, dr. Köves Slomó szorgalmazta, ennek alapján karolta fel a reprint kiadás ügyét Hende Csaba honvédelmi miniszter, majd a Zrínyi Kiadó. A létrejött, kiállításában is igen impozáns kötet egyedülálló kiadvány elkészítése rengeteg munkát igényelt a kiadó szakemberei részéről, hiszen hiányos alapanyagból, több forrásból dolgoztak, és ma már nem használatos technikai eljárásokat is igénybe kellett venniük, ám a mű végül elkészült, és kész betölteni fontos feladatait.

Ahogy a bemutatón a honvédelmi miniszter fogalmazott: „Kívánom mindannyiunknak, hogy ez a könyv, amely oly hosszú ideig bujdosott, a maga üzenetét, az összetartozás üzenetét végül célba juttathassa. Elhunyt hőseink pedig nyugodjanak békében."

Fotó: Koszticsák Szilárd (MTI)