Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Augusztus 20. – csaknem 140-en tesznek katonai esküt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2019. augusztus 2. 8:16

Idén csaknem 140-en tesznek ünnepélyes katonai esküt augusztus 20-án, a Parlament előtti Kossuth téren – mondta a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese az M1 aktuális csatorna augusztus 2-ai, péntek reggeli műsorában.

Böröndi Gábor altábornagy ismertetése szerint az ünnepség zászlófelvonással kezdődik, a katonák esküt tesznek, majd kardot rántanak „a hazáért mindhalálig!" felkiáltással, ezt követően indul a díszmenet. Mindezek után mintegy 50 perces légiparádét tartanak a Magyar Honvédség repülői és helikopterei.

Az altábornagy elmondta, hogy a katonák szinte minden helyőrségben részt vesznek az augusztus 20-ai ünnepen, többek között Kaposváron, Debrecenben, Hódmezővásárhelyen, Kecskeméten.