Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az alakulat napja Hódmezővásárhelyen

Szöveg: Búz Csaba hadnagy |  2017. április 24. 19:34

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár napját ünnepelték az alakulat hódmezővásárhelyi helyőrségében.

1596030949

1605. április 20-án emelték Magyarország összegyűlt rendjei fejedelmi rangra Bocskai Istvánt, ezért ez a nap az MH 5. Bocskai István Lövészdandár napja is egyben. A határvédelmi feladatok ellátása mellett a hódmezővásárhelyi katonák megkoszorúzták a helyőrségben felállított, az alakulat történelméhez és jelenéhez kapcsolódó szobrokat. A Bocskai-dandár a Magyar Honvédség egyik legjelentősebb szárazföldi katonai szervezete, amely megalakulása óta számos változáson és átalakításon ment keresztül.

1596030950

Pap Péter őrnagy beszédében rövid történelmi kitekintéssel emlékezett meg az alakulat és a hódmezővásárhelyi laktanya történetéről, valamint névadóiról, Bocskai Istvánról és gróf Zrínyi Miklósról. „Ezen a napon köszönetet kell mondani a dandár katonáinak azért, hogy önként vállalják Magyarország érdekeinek, biztonságának védelmét, akár a határ mentén, akár távol a hazától" – mondta az őrnagy.

1596030950

Bátor Ferenc alezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár megbízott parancsnokhelyettese az elismerések átadása után mindenkinek megköszönte azt a munkát, amit a dandárnál végez, de mint hangsúlyozta, a köszönet nemcsak a katonákat illeti, hanem a családtagjaikat is, hiszen e kiváló munka az ő támogatásuk nélkül nem valósulhat meg.

A megemlékezés zárásaként az alakulat személyi állománya nevében Bátor Ferenc alezredes koszorút helyezett el gróf Zrínyi Miklós és gróf Bercsényi Miklós szobránál.

1596030950

Fotó: a szerző felvételei