Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Ez nem csak egy munkalehetőség, ez egy hivatás”

Szöveg: Takács Vivien |  2017. április 24. 18:11

Karriernapot és állásbörzét tartottak a Nyíregyházi Egyetemen, amelyen kiemelt szerepet kapott a rendvédelmi és katonai életpálya bemutatása. Az április 24-i, hétfői rendezvényen dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök is részt vett.

Dr. Kiss Ferenc, intézményvezető, az egyetem általános rektorhelyettese köszöntőjében elmondta: akik érdeklődnek a rendészet és a honvédség iránt, azok a mai napon sok mindent megtudhatnak. „A hadsereg sokkal összetettebb, mint gondolnánk; itt szükség van matematikai tudásra, informatikára és logisztikára is, vagyis minden olyan tudásra, ami a hétköznapi életben is kellhet" – hangsúlyozta a rektorhelyettes.

1596030948

„Nyíregyháza régi katonaváros, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mindig is sok katonát adott Magyarországnak. Mindig is jellemző volt erre a megyére, hogy sok fiatal a katonai hivatást választotta" – mondta dr. Benkő Tibor vezérezredes. Köszöntőjében a Honvéd Vezérkar főnök kiemelte: ő maga is szabolcsi, 1973-ban döntött úgy, hogy katona lesz. „Ez nem csak egy munkalehetőség, ez nem csak egy állás, ez egy hivatás" – tette hozzá.

A vezérezredes köszöntője után telt házas, szakmai előadást tartott a mai Magyar Honvédség feladatairól és arról, hogy miért érdemes most katonának lenni, milyen életpályát, lehetőséget kínál a honvédség a fiatalok számára.

1596030948

A honvedelem.hu érdeklődésére dr. Benkő Tibor elmondta: azért fontos, hogy a karriernapon a Magyar Honvédség is bemutatkozhat, mert így pontos információkhoz jutnak azok a fiatalok, akik hamarosan befejezik tanulmányaikat, és munkahelyüknek a honvédséget választanák. „Számunkra pedig azért fontos, mert nekünk folyamatosan gondoskodnunk kell arról, hogy az utánpótlás biztosítva legyen" – hangsúlyozta a vezérezredes. Hozzátette: a látottak és hallottak alapján reméli, hogy sokan választják ezt a hivatást.

1596030948

Mivel az idei karriernapon kiemelt téma volt a katonai, rendészeti életpálya megismertetése és bemutatása, több katonai bemutatón is részt vehettek az érdeklődő fiatalok. Egyebek mellett lehetőségük volt megismerkedni a Magyar Honvédségben rendszeresített fegyverekkel, elsajátíthatták az egészségügyi alapismereteket, beszélgethettek a toborzóiroda munkatársaival, illetve megnézhették az MH 5. Bocskai István Lövészdandár harcászati bemutatóját is.

Az intézményben a mostani volt a tizenkettedik innovációs állásbörze, amelyet idén karriernappá bővítettek. A szervezők célja az volt, hogy a hallgatók az állásajánlatok és cégbemutatók mellett hasznos gyakorlati előadásokat, karrierépítési tanácsokat, életpálya-építési ötleteket kapjanak.

A karriernapot az egyetem parkjában a Debreceni Helyőrség Zenekar térzenei műsora színesítette.

1596030949

Fotó: Rácz Tünde