Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az alakulatok is megemlékeztek a forradalom évfordulójáról

Szöveg: honvedelem.hu |  2015. október 23. 8:27

Az 1956-os forradalom kitörésének 59. évfordulójáról természetesen a Magyar Honvédség alakulatai és katonai szervezetei is megemlékeztek. Alábbi összeállításunkban az e megemlékezésekről készített tudósításokat közöljük. (A cikk folyamatosan frissül!)

Budapest

Idén először, közös ünnepi állománygyűlést tartott nemzeti ünnepünk alkalmából az MH Logisztikai Központ, valamint az MH Katonai Közlekedési Központ állománya a báró Hazai Samu Laktanyában. „Nemcsak egy dicsőséges 1848-as ifjúságunk volt, hanem volt egy dicsőséges 1956-os ifjúságunk is. A szabadságért fiatal fiúk és lányok ezrei áldozták életüket, akik egyszerű emberként, szabadon, megaláztatás nélkül akartak élni. Megérdemlik, hogy ezen az ünnepen emlékezzünk rájuk" – fogalmazott ünnepi beszédébe dr. Harai Dénes nyugállományú ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora. 

Az állománygyűlésen Baráth István dandártábornok, az MH Logisztikai Központ parancsnoka, illetve Mogyorósi József ezredes, az MH Katonai Közlekedési Központ parancsnoka elismeréseket adott át.

A rendezvény a Military Girls formáció előadásával zárult.

1596002776

Szöveg: Hegedűs Anita
Fotó: Borsányi Katalin


* * *



Szentes

Az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrednél október 22-én rendeztek ünnepi állománygyűlést az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából. A rendezvényen – amelyen részt vett Farkas Sándor, országgyűlési képviselő, dr. Demeter Attila, Szentes alpolgármestere és dr. Tóth Flórián, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Szentes Járási Hivatal vezetője –

Vágvölgyi Zoltán, a városi könyvtár munkatársa emlékezett meg Brusznyai Árpádról, az ’56-os események szentesi származású hőséről, akit 1958-ban  halálra ítéltek.

A rendezvény a szentesi katonasulisok műsorával folytatódott, akik korhű jelmezben idézték fel az 1956. október 23-ai eseményeket.

Az állománygyűlés végén Varga István alezredes, az alakulat parancsnokhelyettese elismeréseket adott át.

1596002776

Szöveg: Csordásné Nehéz Zsuzsanna főhadnagy
Fotó: Miklósik Tamás zászlós


* * *



Budapest

Az MH Anyagellátó Raktárbázis katonái és polgári alkalmazottai a XVI. kerületi állami intézmények vezetőivel együtt emlékeztek meg a forradalom évfordulójáról október 22-én, csütörtökön.  „Egység, egybeforrottság, felelősségtudat és bölcs önmérséklet – ezt kívánta 1956-ban a nemzet érdeke, s ez hatotta át a fegyveres forradalmárt. Ezek a vezérlő elvek, amelyek a forradalom és szabadságharc tüzében születtek, nem önmagukért valók voltak, hiszen a sorsa alakítását újra kezébe venni akaró nép határozott céljai megvalósítása érdekében fogalmazódtak meg" – emelte ki ünnepi beszédében Nagy János őrnagy.

Ezt követően Nagy Attila ezredes, az alakulat parancsnoka elismeréseket és jutalmakat adott át, majd az ünnepséget a Rácz Aladár Zeneiskola pedagógusainak előadása zárta.

1596002777

Szöveg: Szabó Beáta
Fotó: Hajnal György őrnagy


* * *



Veszprém

„1956-ban a nép változást akart, és ezért a magyar hazafiak szembeszálltak egy nagy birodalommal. A forradalmat és szabadságharcot ugyan le lehetett verni – a szabadság iránti vágyat azonban képtelenség volt eltiporni" – hangsúlyozta Szücs József ezredes, az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ (MH LVIK) parancsnoka, a Veszprémben települt katonai szervezetek közös; nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából megrendezett ünnepi állománygyűlésén.

Megemlékezésében dr. Paczolay Gyula, nyugalmazott egyetemi docens idézte fel – részben saját emlékeire alapozva – az 1956 őszén történteket. Kiemelte többek között, hogy a Szovjetunióba úgynevezett málenkíj robotra elhurcoltaknak közel negyven százaléka sohasem térhetett haza, és hogy a forradalom- és szabadságharc leverése után háromszor annyi embert ítéltek halálra, mint a Haynau-korszakban.

Az ünnepi állománygyűlésen Szücs József ezredes, és Zentai László ezredes, az MH 54. Veszprém Radarezred parancsnoka elismeréseket adtak át.

1596002777

Szöveg és fotó: Kálmánfi Gábor


* * *



Budapest

Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár ünnepi állománygyűlésén Ozsváth Sándor főhadnagy, az MH BHD 32. Nemzeti Honvéd Díszegység Honvéd Koronaőrség csoportparancsnoka elevenítette fel az 59 évvel ezelőtti eseményeket. Kiemelte: az emlékezés, az események felidézése azért is nagyon fontos, mert azok „viharos gyorsasággal távolodnak". „A forradalom hősei közül egyre kevesebben vannak már köztünk, és a fiatalabb generációknak gyakran nincsenek, vagy alig vannak pontos ismereteik 1956-ról" – hangsúlyozta.

A főhadnagy beszélt a forradalom és szabadságharchoz vezető gazdasági, politikai és társadalmi okokról, majd kitért 1956 októberének főbb eseményeire, és az azt követő megtorlásra. „Mit üzennek az 1956-os forradalom hősei ma egy magyar katonának?" – tette fel a kérdést beszéde zárásaként Ozsváth Sándor főhadnagy. „Azt a példaértékű hazaszeretetet, amelyet nem tudott elfojtani semmiféle külföldi ideológia, amely fellángolt és összekovácsolta a nemzetet. Azt a feltétlen önzetlenséget és odaadást, amellyel az akkori magyar nemzedék vállalta a kilátástalannak tűnő harcot a túlerővel szemben a hazáért és értünk, az utódokért. Hajtsunk fejet, azok előtt kik egy szabad Magyarországért és értünk áldozták fel életüket!"

Az ünnepség elismerések átadásával folytatódott. Zsiga Tamás ezredes, a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökség csoportfőnöke, valamint Baráth Ernő ezredes, a dandár megbízott parancsnoka nyújtott át a felterjesztett állománynak. Az ünnepi állománygyűlés egy rendhagyó mozzanattal folyatódott. Orovecz András nyá. százados, katona-alkotó megfestette a dandár névadója, vitéz báró uzsoki Szurmay Sándor vezérezredes portréját, melyet az ünnepség keretében adott át a dandár megbízott parancsnokának. Az ünnepi állománygyűlés a Honvéd Együttes  műsorával ért véget.

1596002777

Szöveg: Singer Éva hadnagy
Fotó: Horniák Dóra


* * *



Budapest

Az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság állománygyűlésén – október 22-én, csütörtökön – Burján Beatrix Éva alezredes, a Központi Személyügyi Nyilvántartó Osztály vezetője elmondta ünnepi beszédében felelevenítette az 59 évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc fontosabb eseményeit. Kiemelte: 1956. október 23-a nemcsak egy fejezet a történelemkönyvben, vagy egy piros betűs ünnep, hanem ennél jóval több, hiszen szinte az egész ország egy emberként lépett fel egy közös ügy érdekében: a sztálini diktatúra elsöprése és a szovjet megszálló csapatok kivonása ellen.

Ezt követően Vanyur Tibor ezredes, az alakulat parancsnoka méltatta az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit. Hangsúlyozta: az ünnepi beszédben is kiemelt kulcsszavak napjainkban is ugyanolyan erővel hatnak a katonákra, mint egykor. Hiszen, ha szükség van rájuk, a katonák azonnal teszik a dolgukat.

Az ünnepi megemlékezés elismerések átadásával zárult.

1596002777

Szöveg és fotó: Ifju Tímea főhadnagy


* * *



Székesfehérvár

Az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezrednél
tartott ünnepségen Oláh Emil alezredes, a HM Tábori Lelkészi Szolgálat, Protestáns Tábori Püspökség kiemelt vezető tábori lelkésze úgy fogalmazott, hogy „a forradalom 59. évfordulóján bölcsességre van szükségünk, hogy se féktelen indulataink, se gyávaságunk ne térítsen el arról az útról, amin járnunk kell. Bátorságra van szükségünk, hogy a felismert igazságokat követni és megélni tudjuk. Ez a kettő együtt, bölcsesség és bátorság hozhatja el nekünk az igazi ötvenkilencedik esztendőt, amikor fellélegezhetünk és bilincseket oldhat fel a tiszta emlékezés a tiszta forradalomra."

Az alezredes felhívta a figyelmet arra is, hogy a közös nemzeti érzésből fakadó hősies tetteket nem felejthetjük. A mi feladatunk az emlékezés, az 1956-os forradalom és szabadságharc eszmeiségének megőrzése.

Az állománygyűlésen Benda László ezredes, az alakulat parancsnoka 75 fő számára adott át kitüntetéseket a Magyar Honvédség állományában ténylegesen eltöltött szolgálati idejük, valamint beosztásukban huzamos időn át végzett kiemelkedő munkájuk elismeréseként.

Az alakulat katonái koszorúzási és díszelgési feladatokkal vesznek részt Székesfehérvár Megyei Jogú Város ünnepi rendezvényein.

1596002778

Szöveg: Mátyás Andrea
Fotó: Bödő Viktória

* * *

Szentendre

1596002778
A szentendrei MH Altiszti Akadémia számára mindig különleges október 23-a. A nemzeti ünnepen ugyanis nemcsak az 1956-os eseményekre emlékezünk, hanem az alakulat kiképző osztályának névadójára, Mecséri Jánosra is.
Mecséri János katonai pályafutása a második világháborúban kezdődött. A háború után Tatán és Esztergomban szolgált, majd 1956 októberében a forradalom mellé állt. 1958 augusztusában államellenes szervezkedés vádjával halálra ítélték. Csak a rendszerváltáskor rehabilitálták, 1990-ben a köztársasági elnök posztumusz altábornaggyá léptette elő. Az MH Altiszti Akadémia igyekszik méltó módon megőrizni emlékét.

A szentendrei laktanyában Mecséri János leszármazottai, Mecséri Ildikó és Mecséri István koszorúzták meg a kiképző osztály épületénél elhelyezett emléktáblát. Az alakulat részéről Nagy Sándor ezredes, törzsfőnök és Nagy Attila alezredes a Mecséri János Kiképző Osztály osztályvezetője helyezett el koszorút.
A koszorúzás után az emlékezés a Művelődési Központ színháztermében folytatódott. Az ünnepi állománygyűlésen Prof. Dr. Szakály Sándor emlékezett a forradalom eseményeire, osztotta meg gondolatait az akadémia állományával.
Az ünnepi parancsnok felolvasása, kitüntetések és jutalmak átadása után Kapi Gábor nótaénekes énekelt katonadalokat, majd az ünnepséget az alakulat idén tízéves zenekarának műsora zárta.

1596002778

Szöveg és fotó: Duruczné Téglás Dóra főhadnagy

* * *


Debrecen

Fekete István Levél Bécsbe című alkotásának egy részletével köszöntötte a résztvevőket Berkecz Gábor igazgató a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár és a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium közös ünnepségén 1956. október 23-a alkalmából. Az oktatási intézmény vezetője ünnepi beszédében utalt azokra a hősökre, akik legdrágább kincsüket, életüket áldozták hazájukért és országuk szabadságáért. Berkecz Gábor hangsúlyozta továbbá, hogy egykor az egyetemisták, fiatalok, munkások tüntetése, egy szikra volt, amely fellobbantotta a forradalom lángját.
A rendezvényen Czill István alezredes, a Bocskai-dandár Helyőrségtámogató Parancsnokságának parancsnoka elismeréseket adott át az állomány tagjainak. A megemlékezésen a honvéd középiskola katonanövendékei versekkel, idézetekkel és a korabeli képkockákkal elevenítették fel az 1956. október 23-ai és az azt követő eseményeket.

1596002778

Szöveg és fotó: Takács-Tóth Andrea

* * *


Hódmezővásárhely

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében október 22-én ünnepi sorakozón emlékeztek meg az 1956-os októberi forradalomról.
A csapatzászló behozatala és a Himnusz elhangzása után, a forradalomban résztvevő és akár az életüket is feláldozó hősökre Hazadi János őrnagy, a Társadalmi Kapcsolatok Alosztály vezetője emlékezett és ünnepi beszédében kiemelte, hogy erről a mára már történelmi eseményről így helyes beszélni: az 1956-os forradalom és szabadságharc. „Forradalom, mert a magyar nép úgy érezte október 23-án, hogy most lehetne végre lerázni a diktatúrát, amely kirabolta és sanyargatta az országot. Szabadságharc, mert elődeink úgy érezték, hogy most lehetne távozásra kényszeríteni azt a bizonyos szovjet erőt…"

A forradalom mámoros napjainak a szovjetek „Forgószél" névre keresztelt, „Mennydörgés" jelszóval megindult hadművelete vetett véget november 4.-étől. A felkelés leverésére 17 szovjet hadosztályt vetettek be. A forradalom a győzelmet nem vívhatta ki, ennek ellenére példát jelent a világnak, a történelemnek.
Ezt követően Drót László ezredes, a helyőrség parancsnoka Szolgálati Jeleket adott át a beosztásukban huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenység és a Magyar Honvédség állományában ténylegesen eltöltött szolgálati idő elismeréseként.

1596002778

Szöveg és fotó: Búz Csaba hadnagy

* * *


Győr

Az 1956-os forradalom és szabadságharc nem csak az egyik legmeghatározóbb fejezete Hazánk történelmének, hanem talán a nemzeti öntudatban is legelevenebben élő esemény. A sztálinista diktatúra és a szovjet meg¬szállás ellen aránytalan túlerővel szemben folytatott harc közel 60 évvel ezelőtti kitörésére a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred katonái idén sem feledkeztek el megemlékezni.
Az ezred ünnepi állománygyűlését október 22-én, 11 órakor tartották. A rendezvény a hagyományoknak megfelelően a csapatzászló és az elöljáró fogadását követően a Himnusz éneklésével kezdődött.

A megjelenteket Könczöl Ferenc alezredes, a légvédelmi egység parancsnokhelyettese köszöntötte, majd felkérte Varga Tamás őrnagyot ünnepi beszédének megtartására. Az ezred hadműveleti főnöke felszólalásában kiemelte; „Ez az ünnep magába sűríti mindazt, amit a magyarság kívánt, amire vágyott, amit magának követelt. Jelképe a hősiességnek, tanítás arról a nemzeti egységről, amely a felkelés tüzében egyéni és közösségi áldozatok között született. Máig ható példája annak a hősi erőfeszítésnek, amelynek következtében a nemzet újra fel tudott emelkedni létének egyik mélypontjáról, és ha csak néhány napra is, de ki tudta vívni szabadságát."

E napon természetesen elismerések, kitüntetések átadása sem maradhatott el. A honvédség állományában ténylegesen eltöltött szolgálati ideje, valamint eddig végzett eredményes munkája elismeréséül többen átvehették a Tiszti, Altiszti-Legénységi Szolgálati Jel valamely fokozatát, főtörzsőrmesteri előléptetéseket is kihirdettek, míg a Magyar Honvédség központi ünnepségén beosztásaiban huzamos időn át végzett kiemelkedő munkája elismeréséül Magyarország honvédelmi miniszterétől Cseszregi János törzszászlós a Szolgálati Érdemjel arany fokozatát, míg Nagypál Eszter zászlós a Szolgálati Érdemjel bronz fokozatát kapta. Az ünnepi állománygyűlést a Szózat hangjai zárták.

1596002779

A 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred honvédei társadalmi kötelezettségeiknek eleget téve nemcsak a likócsi laktanya falain belül rótták le kegyeletüket a forradalom hősei előtt, hanem október 23-án Győr, valamint Szombathely városi ünnepségein is hozzájárultak a megemlékezések méltó módon történő megrendezéséhez. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata 10 órára várta az érdeklődőket a Szent István úti Golgota-emlékműhöz. A Győri Nemzeti Színház művészei által színesített eseményen Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester mondott ünnepi beszédet, míg a légvédelmi egységet a díszőrökön és koszorú vivőkőn túl Könczöl Ferenc alezredes képviselte.
Szombathelyen délután fél ötkor a Jáki Úti Temetőben kezdődött a megemlékezések sora Welther Károly síremlékének megkoszorúzásával.

Dr. Torjay Valter, az 56-os Szövetség Vas Megyei Szervezetének örökös tiszteletbeli elnökének gondolatait követően, a Március 15. téren az Országzászló katonai tiszteletadással történő felvonása jelentette az ünnepi műsor nyitányát, majd este 6 órakor az 56-osok Terén zárultak a megemlékezések Lechner Ferenc, az 56-os Szövetség országos elnökségi tagjának beszédével. Vas Megyében Papp Tamás alezredes, hadműveleti központparancsnok helyezte el az emlékezés virágait a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred nevében.

1596002779

Szöveg: Sályi Gergő törzsőrmester
Fotó: Sályi Gergő törzsőrmester, Ujvári Zoltán zászlós