Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az alakulatok is megemlékeztek a forradalom évfordulójáról

Szöveg: honvedelem.hu |  2017. október 21. 9:49

Az 1956-os forradalom kitörésének 61. évfordulójáról természetesen a Magyar Honvédség parancsnokságai, alakulatai és katonai szervezetei is megemlékeztek. Alábbi összeállításunkban az e megemlékezésekről készített tudósításokat közöljük. (A cikk folyamatosan frissül!)

MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ

Az alakulat ünnepi állománygyűlését a Honvédelmi Minisztérium Lehel utcai objektumában tartották október 20-án.

1596040265

A csapatzászló bevonulása után Szilágyi Csaba ezredes, a központ parancsnoka köszöntötte az  állományt. Az ünnepi beszédben összefoglaló hangzott el az 1956. október 23-a és november 11-e közötti időszak eseményeiről, majd Szilágyi Csaba ezredes elismeréseket adott át.

Szöveg és fotó: Koncz Csaba


* * *



MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred

Ünnepi állománygyűlésen emlékezett meg az 1956-os forradalom és szabadságharcról az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred Székesfehérváron, a Nagysándor József laktanyában október 19-én.

1596040266

Ünnepi beszédében Sugár Csilla közalkalmazott dr. Csurgai Horváth József – Egy nép kiáltott. Aztán csend lett című munkájából idézett: „Székesfehérvár szíve együtt dobogott, sajgott és reménykedett az országgal a magyar forradalomért. Lélegzetét visszafojtva figyelte a város az országos történéseket és eseményeket. De nem csak figyelt, cselekedett is. …Megcselekedte, amit a sors tenni engedett számára, amit elvárt tőle a haza."

Benda László ezredes, az alakulat parancsnoka a migrációs válsághelyzet kezeléséért járó szolgálati jel mellett számos elismerést és kitüntetést adott át a kiemelkedő munkát végző katonák és közalkalmazottak részére.
Az ünnepséget a Hungarikum Együttes műsora zárta, közvetítve a civilek tiszteletét a honvédők felé.

1596040266

A nemzeti ünnep alkalmából az alakulat katonái koszorúzási és díszelgési feladatokkal vesznek részt Székesfehérvár Megyei Jogú Város ünnepi rendezvényein.

Szöveg: Vizinger Diána hadnagy

Fotó: Révész Csaba


* * *


MH Összhaderőnemi Parancsokság

1596040266

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokságon rendezett ünnepi állománygyűlésen dr. Germuska Pál, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum történésze elevenítette fel, hogy pontosan mi is történt Székesfehérváron, 1956 őszén. Mint mondta: nagyon kevesen tudták például, hogy a szovjet csapatok előre kidolgozott haditervvel rendelkeztek egy esetleges „lázadás" leverésére, és már október 23-a előtt többször ilyen irányú hadgyakorlatot is tartottak. Mint fogalmazott: az október 23-ai nap lelkesedését november 4-e gyászos tragédiája törte le.

Az ünnepi állománygyűlésen Huszár János altábornagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka miniszteri szintű, vezérkar főnöki szintű, és MH ÖHP parancsnoki szintű elismeréseket adott át. Az állománygyűlést az „56 csepp vér" című műsor zárta.

1596040266

Kép és szöveg: Kálmánfi Gábor


* * *



MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred

A hagyományokhoz híven idén is ünnepi állománygyűléssel emlékezett meg az 1956. október 23-i eseményekről az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred állománya, Kaposváron. Ünnepi beszédében Vida Gábor őrnagy elevenítette fel a forradalmi eseményeket – beszélt annak történelmi jelentőségéről, az ünnep fontosságáról. Az alakulat parancsnokhelyettese, Szikszai László alezredes pedig az elismeréseket adta át ezen a napon.

1596040267

Az ünneplés természetesen ezen a napon nem ér véget. Hétfőn, azaz október 23-án a kaposvári Kossuth téren ünnepélyesen felvonják a nemzeti színű lobogót, majd koszorút helyeznek el Nagy Imre szobránál.

1596040267

Szöveg és fotó: Löbl Eszter

* * *


MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulóján ünnepi állománygyűlésen, majd az ünnep napján városi rendezvényeken emlékeznek az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred katonái Győrben és Szombathelyen.

1596040267

Az alakulat Művelődési Otthonában pénteken rendezett ünnepi állománygyűlésen Matyi Tibor alezredes, megbízott parancsnok köszöntötte a résztvevőket. Dr. Rosta Tivadar őrnagy, az Egészségügyi Központ parancsnokhelyettese ünnepi beszédében felelevenítette az 1956-os őszi eseményeket, különös kiemelve a régióban történteket. „Amikor emlékezünk, a forradalom hősei gondolatainkban újra és újra összeállnak néppé, nemzetté, úgy, mint ’56-ban az utcákon hömpölygő tömeg. Hősök ők valamennyien. A halál kockázatát vállaló hazaszeretetük fényes napként világít előttünk"- mondta.

Az állománygyűlés elismerések átadásával folytatódott. Elöljáró parancsnokai javaslatára, beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő munkája, valamint szakmai érdemei elismeréseként Magyarország honvédelmi minisztere a Szolgálati Érdemjel bronz fokozatát adományozta Tóth Tamás századosnak.

1596040267

A Magyar Honvédség állományában ténylegesen eltöltött szolgálati ideje, valamint eddig végzett eredményes munkája elismeréséül, nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából Magyarország honvédelmi minisztere a Tiszti Szolgálati Jel I. fokozatát (30 év után) adományozta az ezred állományából egy főnek. Az Altiszti-Legénységi Szolgálati Jel II. fokozatát (20 év után) hat katona kapta meg.

A Magyar Honvédség tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésével kapcsolatos tevékenysége során tanúsított kimagasló helytállása elismeréséül ezúttal öt katona vehette át a Magyarország honvédelmi minisztere által adományozott Migrációs Válság Kezeléséért szolgálati jelet.

1596040268

Az ezred, – ahogy minden évben, idén is – képviselteti magát a városi önkormányzatok által rendezett megemlékezéseken. Október 23-án, hétfőn Győrben és Szombathelyen tisztelegnek az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei és hősei emléke előtt a légvédelmi egység katonái.

Szöveg és fotó: Cseszreginé Csekei Judit százados

* * *


MH Altiszti Akadémia

Mecséry János posztumusz altábornagy emléktáblájánál kezdődött a megemlékezés az MH Altiszti Akadémián. A kiképző zászlóalj névadójára emlékezve felidézték az 1956-os forradalom és szabadságharc kiemelkedő katonai alakjának életét, katonai tevékenységét. Mecséry János a második világháborúban frontszolgálat után önként jelentkezett tiszti iskolára 1948-ban. Tatán és Esztergomban szolgált, majd a 7. Gépesített Hadosztály parancsnokaként az október 23-án kitört forradalom mellé állt. 1956. november 3-án a szovjetek elfogták. 1958. augusztus 14-én államellenes szervezkedés vezetése vádjával halálra ítélték, másnap kivégezték. Rehabilitálására csak a rendszerváltást követően került sor, 1990-ben a köztársasági elnök posztumusz altábornaggyá nevezte ki.

1596040268

Az altábornagy emléktáblájánál Bozó Tibor dandártábornok, az akadémia parancsnoka, Germus Ferenc alezredes, megbízott kiképzőzászlóalj-parancsok és Bukovinszki Zsolt törzszászlós, megbízott vezénylőzászlós helyeztek el koszorút.
Az ünnepi megemlékezés az alakulat színháztermében folytatódott, itt Négyesi Lajos alezredes, hadtörténész beszédében Mecséryről és az 56-os forradalom és szabadságharcról szólt, kiemelte a posztumusz altábornagy tetteinek katonai és vezetői aspektusait.

Az állománygyűlés elismerések átadásával folytatódott és a Szentendre Helyőrség Zenekar műsorával zárult.

1596040268

Szöveg és fotó: Duruczné Téglás Dóra főhadnagy


* * *



MH Bakony Harckiképző Központ

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából tartott ünnepi állománygyűlést az MH Bakony Harckiképző Központ a várpalotai Thury-várban. A rendezvényen részt vettek a városvezetőség tagjai, valamint a harckiképző központ partner szervezeteinek képviselői.
Az ünnepségen a Faller Jenő Szakképző Iskola és Kollégium diákjai adtak műsort „Apám hitte a hőstetteket! A várpalotai nagy bányász per!" címmel, amit Galambos István történész diplomamunkája alapján dolgoztak fel.

1596040268

A színvonalas műsort előkészítő tanárnőknek, Sándor Zsuzsannának és Reiff Mónikának a munkáját Vokla János ezredes, az alakulat parancsnoka virágcsokrokkal köszönte meg. A parancsnok ünnepi beszédében kiemelte: „az ’56-os forradalom győzelem a vereségben. Mindörökre egyike marad azoknak az eseményeknek, amelyek visszaadják az ember önmagába vetett hitét és emlékeztetik sorsa értelmére és az igazságra."

Az állománygyűlés végén Vokla János ezredes adta át a Honvédelmi Miniszter, valamint a Honvéd Vezérkar főnök által az MH Bakony Harckiképző Központ állományának adományozott elismeréseket.

1596040269

Szöveg: Schäffer Mónika hadnagy
Fotó: Pintér László


* * *



MH Anyagellátó Raktárbázis

Az MH Anyagellátó Raktárbázis állománya, valamint a XVI. kerületi állami intézmények vezetői közösen, ünnepi állománygyűlésen emlékeztek meg nemzeti ünnepünkről és az 1956. október 23-án történtekről.

1596040269

A rendezvényen Dolányi Sándor alezredes, az alakulat megbízott parancsnoka elismeréseket és jutalmakat adott át.

Az ünnepség végén a Corvin Mátyás Gimnázium diákjai magyar történelem egyik jelentős eseményére színpadjelenettel emlékeztek.

1596040269


Szöveg: Szabó Beáta
Fotó: Háda István százados


* * *



MH Egészségügyi Központ

1596040269

Az MH Egészségügyi Központ állománya ünnepi állománygyűlésen tekintett vissza az 1956. október 23-án kitört forradalom és szabadságharc eseményeire.
A rendezvényen dr. Szelke-Tulipán Éva, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum történész-kutatójának ünnepi előadása, valamint a Honvéd Együttes műsora idézte meg a múlt történéseit.

Az ünnepi állománygyűlésen Kun Szabó István vezérőrnagy, az MH Egészségügyi Központ parancsnoka elismeréseket adott át.

1596040270

Szöveg: Halász Zsófia hadnagy
Fotó: Füzes Judith


* * *



MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ

„Október 23-án reggel a következő hetek kulcsszereplői sem tudhatták, mi vár rájuk. Az egyetemisták tüntetni indultak csak, és fogalmuk sem volt arról, hogy estére a Magyar Népköztársaság államrendje összeomlik, rendőrsége felbomlik, néphadserege szétesik – hogy forradalom kerekedik. Október 23-án – Hegedűs B. András szavaival élve – egy „néhány éve lassan, néhány hónapja gyorsabban, és az utolsó napokban viharos sebességgel kibontakozó társadalmi válság" csapott át forradalomba. Spontán diáktüntetésből fegyveres nemzeti felkelés kerekedett – elevenítette fel a hatvanegy évvel ezelőtti eseményeket dr. Germuska Pál, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadtörténésze az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ ünnepi állománygyűlésén.

1596040270

„Október 23-án megvalósult a nemzeti egység, néhány egyszerű pontba összesűrűsödött a nemzet akarata. 23-a a megszabadulást jelentette a rettegéstől, felszabadult örömöt sugárzott. Persze mindenkiben ott bujkált a félelem, hogy Moszkva ezt úgysem fogja szó és beavatkozás nélkül hagyni – de kora estig élhetett a remény, hátha egyszer Közép-Európában nem a nagyhatalmi logika alapján dőlnek el a dolgok. Október 23-a, a visszaemlékezők szóhasználatában csupa nagybetűvel AZ A KEDD, a reményt, a bizakodást és a szabadságot adta vissza. Emlékezzünk minden kedden 1 percre a „szabadság keddjére", mert az ma is erőt, bátorságot és büszkeséget ad nekünk!"– hangsúlyozta dr. Germuska Pál.

Az ünnepi beszéd után Piros Ottó ezredes, az MH RKKK parancsnoka adott át elismeréseket a beosztásában kiemelkedő munkát végző állománynak. Az állománygyűlés a Csajági Református Általános Iskola diákjainak ünnepi műsorával zárult.

1596040270

Szöveg és kép: Singer Éva hadnagy

* * *


MH Logisztikai Központ

„A kapcsolat immár 61 éve eltéphetetlen a forradalom és a IX. kerület között." A helytörténeti gyűjtemény igazgatója ezekkel a szavakkal nyitotta meg az MH Logisztikai Központ az október 23-a alkalmából megrendezett ünnepi állománygyűlését október 19-én, csütörtökön.

1596040270

A rendezvényen a kerületben történtek felidézésével emlékezett meg Gönczi Ambrus, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény igazgatója az évfordulóról. Beszélt arról, hogy a Kálvin tér, a Ráday utca, a Bakáts tér, a Ferenc körút vagy az Üllői út mind ismert ’56-os helyszínek. A Kilián laktanya – amely országszerte, sőt világszerte legendássá vált – szintén a kerület része, de a szabadságharc első két hetének harci sikerei döntő mértékben a környező VIII. és IX. kerületi civil harcosok érdeme volt. Elmondta, hogy az itt szolgálatot teljesítő katonák milyen nagy szerepet játszottak a forradalom történetében. Hangsúlyozta: a harcok leverését követően a szovjet hadsereg által támogatott hatalom a katonáktól megalázó hűségesküt követelt. A tiszti nyilatkozat aláírását 6857 fő tagadta meg, őket nem kerülte el a retorzió. A tiszti állomány létszáma 1957 végéig jelentősen, majdnem 40 százalékkal csökkent. Beszéde végén kiemelte: a magyar katonák többsége 1956-ban ugyanúgy a lakosság, a nép, az emberek mellett tett hitet, mint ahogy arra már számtalan esetben példát mutattak a megelőző évszázadokban. Ennek a dicsőséges múltnak a jegyében él 1956 szellemisége, és hiszek abban, hogy e helyütt méltóképpen őrzik tovább mindazoknak az emlékét, akik a magyar szabadságért küzdöttek.

1596040270

Az ünnepi beszédet követően Baráth István dandártábornok, az MH Logisztikai Központ parancsnoka elismeréseket adott át. A rendezvényt a Szily Kálmán Műszaki Szakközépiskola és Kollégium diákjainak műsora zárta.

Szöveg: Szendyné Horváth Julianna őrnagy

Fotó: Hegedüs Anita


* * *



MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred

Állománygyűlésen emlékeztek az 1956–os forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulójára október 19-én, csütörtökön az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezrednél. Belecz Péter hadnagy ünnepi beszédét követően Csurgó Attila ezredes, az alakulat parancsnoka miniszteri és összhaderőnemi parancsnoki elismeréseket adott át. Emellett emléklapot adományozott a katonák és közalkalmazottak számára beosztásukban végzett kiemelkedő munkájuk elismeréséül, valamint kerek évfordulós születésnapjuk alkalmából.

Szöveg: Dr. Markovics Zita főhadnagy
 


* * *



MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár – MH Katonai Rendészeti Központ

1596040271

A Petőfi Sándor laktanyában október 19-én közösen tartott ünnepi állománygyűlést a két alakulat. A rendezvényen Fenyvesi Zoltán őrnagy, az MH BHD Hadműveleti Főnökségének főnökhelyettese mondott beszédet, majd elismeréseket adtak át. Az állománygyűlés zenei kíséretét a Magyar Honvédség Központi Zenekara biztosította. Zárásként pedig – a Hegedűs Együttes eladásában – népzenei számokat hallgathattak meg a rendezvényen részt vevők.

1596040271

Szöveg: Kun-Orosz Adrienn
Fotó: Szabó Lajos zászlós