Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az alkotóművész katona

Szöveg: Takács Vivien |  2019. március 19. 13:01

Lovas Csaba szakaszvezető tizenegy éve szolgál a Magyar Honvédség kötelékében. A haza védelme mellett szabadidejében tetoválóművészként dolgozik Nyíregyházán. Most két szenvedélyéről mesélt nekünk.

1599200307
„Nagyon boldog vagyok, hiszen egyszerre művelhetem azt a két dolgot, amit szeretek: védem a hazámat, és tetoválóként szabadon alkothatok" – kezdte mesélni történetét Csaba. Mint elmondta, 2005 és 2015 között szerződéses katonaként szolgált. „Volt egy álmom: hogy nyissak egy tetoválószalont. Ez 2015-ben sikerült is. 2017-től pedig egy éven át Amerikában sajátíthattam el e művészet rejtelmeit" – avatott be a részletekbe a szakaszvezető. Miután hazaérkezett a tengerentúlról, Csabát szíve visszahúzta a seregbe, így 2018 óta újra a Magyar Honvédség nagy családját bővíti: az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hajdúhadházi műszaki századánál szolgál gépkocsivezetőként.

1599200307
„Volt szerencsém három alkalommal is részt venni a honvédség által szervezett alkotótáborokban. Itt a kiváló tanároknak köszönhetően rengeteget fejlődött a rajztudásom, ami most a tetoválás művészetében is nagy hasznomra válik" – hangsúlyozta a katona. Megtudtuk, szolgálati évei alatt kétszer járt misszióban. Mindkétszer eredeti szakmájának köszönhetően jutott ki külföldre. „Eredeti szakmámat tekintve karosszérialakatos vagyok. Boszniába is és Afganisztánba is úgy jutottam ki, hogy hegesztőket kerestek. Az afganisztáni misszióm alatt a parancsnokom kérésére elkészítettem egy falfestményt is" – tudtuk meg.

1599200308
„Hosszútávú célom, hogy a katonaságot és a tetoválást párhuzamosan végezhessem. Úgy érzem, e kettőben megtaláltam önmagamat" – összegezte Lovas Csaba.

1599200308
Fotó: Lovas Csaba saját gyűjteménye