Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az amerikai hadsereg legmagasabb logisztikai szakmai kitüntetését kapta a magyar katona

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. november 22. 13:04

Meghitt találkozón vett részt az elmúlt napokban az Egyesült Államokban volt amerikai bajtársaival dr. Hautzinger Gyula nyugállományú ezredes, aki a Szent Márton-rend megkülönböztetett fokozatában részesült.

1599196300
Az ezredes 2003-ban és 2004-ben, az Iraki Szabadság műveletben vett részt a magyar katonai kontingens tagjaként, majd a nemzetközi (lengyel vezetésű) hadosztály logisztikai vezetőjeként teljesített külszolgálatot. Az észak-karolinai Raleigh közelében tartott találkozón részt vett a hadszíntér korábbi logisztikai vezetője, a hadosztály szakmai felettese, Scott G. West nyugállományú vezérőrnagy, valamint a hadosztály ellátásáért akkor felelős amerikai ellátószervezetek számos, mára szintén nyugállományú, magas rendfokozatú tagja.

A találkozón West tábornok az amerikai hadsereg jelenlegi 55. Quartermaster (kvártélymester) tábornokának megbízásából Hautzinger ezredes részére a Szent Márton-rend distinguish (megkülönböztetett) fokozatát adta át. Az erről szóló, az ezredes szakmai életpályáját méltató, elismerő dekrétumot West tábornok egykori iraki helyettese, Dennis M. Arinello nyugállományú tengerészgyalogos ezredes olvasta fel.

A kitüntetett válaszában az érdemrendet a magyar logisztikus katonák missziókban elvégzett munkája, saját részéről pedig több évtizedes szakmai pályafutása legmagasabb elismerésének nevezte.

1599196300