Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Az egyenruha kitörési lehetőség”

Szöveg: Takács Vivien |  2015. február 17. 11:44

„A Magyar Honvédség az egyedüli olyan terep, ahol csak a teljesítmény, a képesség és a tehetség számít” − mondta Kun Szabó István vezérőrnagy Szentendrén, az MH Altiszti Akadémia művelődési központjában rendezett fotókiállításon február 16-án, hétfőn.

1595988015

A „Jövőjük a haza védelme" című fotókiállításon a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott, hogy „az egyenruha egy megfelelő tartást és kitörési lehetőséget nyújt mindenki számára."

A vezérőrnagy elmondta: egy hete újították meg azt az együttműködési megállapodást, amit még 2012-ben közösen írt alá a honvédelmi tárca és az Országos Roma Önkormányzat.

1595988015

A vándorkiállítás képei bemutatják az MH Altiszti Akadémián két alkalommal is megrendezett esélyegyenlőségi tábort, valamint a „Jövőjük a haza védelme" című film kapcsán készült fotókat. A tárlat a HM Zrínyi Nonprofit Kft. fotóriporterének, Rácz Tündének a képeit tartalmazza.
A képek olyan fiatalokat mutatnak be, akik érdeklődnek a katonai hivatás iránt, bepillantást szeretnének nyerni a katonák mindennapjaiba, és meg szeretnék tudni, milyen érzés a Magyar Honvédség nagy családjához tartozni. A Magyar Honvédség egyfajta kitörési lehetőséget jelent a hátrányos helyzetű − különös tekintettel a roma − fiatalok számára.

A kiállítást március 3-ig lehet megtekinteni az MH Altiszti Akadémián.

1595988016

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária