Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az egységes nemzettudat egyszerre igényel tényeket és spiritualitást

Szöveg: Nemzeti Örökség Intézete |  2018. december 1. 10:41

Az egységes nemzettudat egyszerre igényel tényeket és spiritualitást – hangsúlyozta Boross Péter miniszterelnök Az elődök dicsősége fény az utókor számára – a magyar katonai vitézség ezer éve című konferencián, az Országházban.

1599196756
A Nemzeti Örökség Intézetének rendezvényén Boross Péter kiemelte: vannak nemzetek, amelyek arra ítélték magukat, hogy küzdjenek magukért, ilyenek vagyunk mi, magyarok is. A magyar nemzettudat sok mélypontot élt már meg, de mindig fel tudott újra emelkedni, éppen ezért a mai konferencia egy hosszú misszió kezdete, melynek célja a nemzettudat erősítése, amire ma nagy szükségünk van – tette hozzá a volt miniszterelnök.

1599196757
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere előadásában kiemelte: Székesfehérvár katonavárosként gondol magára a jövőben is, nemcsak hazai, de nemzetközi szerepvállalásával is. A hősök hősök voltak, a hagyományok hagyományok, emlékük őrzése pedig mindannyiunk kötelessége – hangsúlyozta a polgármester.

1599196757
A konferencia zárszavában Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója hangsúlyozta: a NÖRI számára nem volt kérdés, hogy megszervezze ezt a mai konferenciát, hiszen a hősök tisztelete, emlékük őrzése, az emlékművek, nemzeti emlékhelyek ápolása és ismertté tétele mindennapi munkánk része. Célunk, és bízunk benne, hogy a jogalkotókkal együttműködve sikerül majd elérnünk, hogy a Hősök tere, az első magyarországi Nemzeti emlékhely, mely minden magyar hős emlékét őrzi, igazi szakrális hellyé váljon – tette hozzá a főigazgató.

1599196757
Fotó: NÖRI