Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Véget ért a katonai igazgatási szaktanfolyam

Szöveg: Faragó Fanny |  2018. december 1. 9:39

Összesen tizenöt katona és közalkalmazott végezte el sikeresen a katonai igazgatási szaktanfolyamot. A képzés elvégzését igazoló dokumentumot Takács Tamás ezredes, a Honvéd Vezérkar személyzeti csoportfőnök-helyettese adta át november 30-án, pénteken a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektumában.

1599196755
A Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökség ötnapos katonai igazgatási szaktanfolyamát azoknak szervezték, akik a katonai igazgatásban, illetve az ehhez kapcsolódó – személyügyi, hadműveleti – területeken dolgoznak. Az egyhetes képzés után a résztvevők megszerezték azokat az elméleti és gyakorlati alapismereteket, amelyek a munkájuk elvégzéséhez szükségesek. Ennek során külön kitértek a különböző számítástechnikai programokra, adatbázisokra, amelyek a speciális feladatkörhöz kapcsolódnak.

1599196755
Takács Tamás ezredes, a Honvéd Vezérkar személyzeti csoportfőnök-helyettese érdeklődésünkre elárulta: a sikeres együttműködés érdekében a képzést a katonai igazgatási szakbeosztást betöltő munkatársak mellett személyügyesek és hadműveleti szakemberek is elvégezték.

A szakmai tanfolyam zárónapján a résztvevők – köztük tizenkét katona és három közalkalmazott – írásban adtak számot megszerzett tudásukról. A képzés sikeres elvégzését a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökség oklevéllel igazolta, amelyet Takács Tamás ezredes adott át a résztvevőknek. „Bízom benne, hogy a tanfolyam során elsajátított tudásukat remekül tudják majd alkalmazni jövőbeli feladataik során. Gratulálok önöknek"- fogalmazott a csoportfőnök-helyettes.

1599196755
Fotó: a szerző felvételei