Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az első világháború gazdasági és társadalmi hatásait vizsgáló kötetet mutattak be Budapesten

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. február 12. 18:14

Az első világháború magyarországi gazdasági és társadalmi hatásait vizsgálja levéltári források tükrében Völgyesi Zoltán történész-levéltáros Harctértől a hátországig című új kötete, amelyet február 9-én, csütörtökön mutattak be a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Bécsi kapu téri épületében.

Fiziker Róbert történész, az MNL munkatársa a kötetet méltatva elmondta: Bihari Péter Lövészárkok a hátországban című 2008-as úttörő munkájában úgy vélte, hogy nem fog több levéltári forrás előkerülni az első világháborúval kapcsolatban. Völgyesi Zoltán ezt cáfolja meg új kötetében, számtalan eddig ismeretlen forrás közreadásával.
„Még mindig hatalmas, kiaknázatlan anyagok várnak feltárásra, például a hadifoglyok kérdésében. Ezért ez a kötet csak a reményteli kezdet lehet, mindenképp lesz folytatása" – fűzte hozzá.

1596027399
Alapos összefoglaló munka, amely egyben alapvető forrásfeltáró tanulmány több területen is, például a hadigazdaság működéséről, vagy a nő-férfi viszonyok háború alatti változásairól – jellemezte a kötetet Fiziker Róbert, aki szerint a könyvben közzétett levéltári dokumentumok nem csupán az illusztráció szerepét töltik be, hanem törzsszövegként is olvashatóak.
„A leginkább a fronttal foglalkozó családi emlékekben nem nagyon maradt meg, hogyan élte át a társadalom, a hátország a háborút. Meg akartam mutatni, hogy egy óriási, feldolgozatlan iratanyagon ülünk többek között a hadigazdaságról, a háború alatti szociálpolitikáról" – fogalmazott az eseményen Völgyesi Zoltán, aki elmondta azt is: azért kezdett el foglalkozni az első világháború forrásaival, mert egyfajta adósságot érzett felmenőivel, például a doberdói harcteret megjárt dédapjával szemben.
„A háború alapvetően forgatja fel a társadalmi viszonyokat, az élet megszokott kereteit, ilyenkor semmi sem működik normálisan. Több millió férfit vontak ki a mezőgazdasági életből, akikből mind ellátandó katonák lettek. Meg kellett szervezni az életet, a gazdálkodást, nőkkel, hadifoglyokkal, diákokkal" – mutatott rá a szerző, akinek a könyve foglalkozik a tábori bordélyok világával éppúgy, mint a különféle társadalmi problémákkal, és az egymástól elszakított katonák és családtagjaik levelezésével.

A Harctértől a hátországig című kötet a Magyar Nemzeti Levéltár és a L’Harmattan Kiadó közös gondozásában jelent meg, kiadását a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) és az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatta.