Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az iskolák napja a bázisrepülőtéren

Szöveg: Soproniné Szabó Éva zászlós |  2015. május 5. 15:08

Az MH Pápa Bázisrepülőtér évente kétszer hívja meg a környék iskolásait és óvodásait, hogy megismerkedhessenek az alakulatnál dolgozó katonák mindennapjaival. Öt éve minden tavasszal és ősszel több száz gyermek számára nyílnak meg a laktanya kapui.

1595993135

Az idei tavaszi rendezvényt a napokban tartották, amelynek keretében több mint nyolcszáz fiatal érkezett Pápára. A gyerekek megismerkedhettek az alakulatnál rendszeresített fegyverekkel, az egység tűzoltóautóival, valamint a repülőtéri karbantartó eszközökkel is.

Mint minden alkalommal, ezúttal is nagy sikere volt az őrkutya-bemutatónak, de a gyerekek örömmel vették birtokukba a kiállított – hadrendből már kivont – helikoptereket és vadászrepülőgépeket is. A látogatás legnépszerűbb része természetesen idén is a C-17-es szállító-repülőgépre való feljutás volt.

A pápai repülőtéren szolgálók számára külön öröm volt, hogy második alkalommal láthatták vendégül a veszprémi Kozmutza Flóra Speciális Szakiskola diákjait, akiknek nem mindennapi élmény volt bejutni a katonai létesítménybe. Az MH Pápa Bázisrepülőtér, a Nehéz Légiszállító Ezred katonái, valamint a Boeing helyi dolgozói közösen járultak hozzá, hogy a gyerkőcök ismét egy felejthetetlen napot tölthessenek a laktanyában.

1595993135

Fotó: a szerző felvételei

Címkékrepülőtér