Egy igazi amerikai ikon

Az újszériás Marvel-mozik többek között épp azért annyira jók, mert kikacsintanak a nézőkre, és a 21. század sztenderdjeit veszik alapul. Mielőtt elkészült volna az első önálló rész, amelyet Amerika Kapitánynak szenteltek, a rajongók jelentős részében éppen az ő szerepeltetése hívta elő a leghatalmasabb kérdőjeleket. Mert igaz ugyan, hogy a karakter rengeteg evolúciós ugrást hajtott végre 1940-es debütálása óta, és a párhuzamosan futó képregény-szériák egymástól is nagyban eltértek, abban azért nem nagyon lehet vita, hogy a figura sok tekintetben meglehetősen anakronisztikusnak hat.

Számos képregényhősről üvölt, hogy a hidegháború termékei, Steve Rogers eredettörténete ezzel szemben még régebbre, a második világháború éveiig nyúlik vissza.
A figura először 1940 decemberében mutatkozott be Joe Simon és Jack Kirby jóvoltából, bevallottan a Timely Comics válaszaként Superman és Batman sikereire. Amerika Kapitány a kezdettől fogva más vonalon mozgott, mint a földönkívüli szuperférfi és Gotham álarcos bűnüldözője: a satnya alkatú, katonai szolgálatra alkalmatlannak talált, majd egy „szuperkatona"-szérummal emberfeletti képességekre szert tevő, a nácik ellen harcoló Rogers sztorija tökéletes tűnt, bár az Egyesült Államok ekkor még hosszú hónapokra állt a hadba lépéstől. Az alkotók mindenesetre beletrafáltak a közhangulatba: a legtöbb korabeli képregényhőssel ellentétben Amerika Kapitány egyből saját magazint kapott, amely azonnal milliós példányszámban futott fel, és nemcsak Rogers – már a vezetéknév katonai hátterét („roger", azaz vettem, értettem) sem kell külön magyarázni – vált egyből legendává, hanem nemezise, a nácik ügynöke, a Vörös Koponya is. Az amerikai hadba lépéssel csak erősödött a kultusz: a füzetek lapjain jellemzően németekkel, japánokkal verekedő Kapitány a fronton harcolók kedvence lett, és mivel bevallottan az amerikai álmot testesítette meg, egyfajta mintaként is tekintettek rá a katonák is.

A háború végeztével a figura népszerűsége megkopott, önálló magazinja 1950-ben megszűnt. A jogtulajdonosok később többször is megpróbálták reaktiválni a Kapitányt: Rogers az új évtizedben már az új éra szellemének megfelelően, szovjet ügynökök és kommunista kollaboránsaik ellen harcolt, és ekkor került be először az alkotói stábba a Marvel atyja, Stan Lee is. Ezek a kísérletek azonban nem bizonyultak sikeresnek: a koreai háborúval gyökeresen megváltozott a közhangulat az Egyesült Államokban, és a köztudatban a hadsereggel egybeforrott figura is gyökeresen mást jelentett már, mint a ’40-es években. Csak 1964-ben, a The Avengers sorozat megindulásával fordult ismét a szerencséje: az itteni sztori szerint a korabeli hősök az Atlanti-óceán mélyén találnak rá a világháború végén hibernálódott Rogersre, akit aztán kiolvasztanak. Mindez számos érdekes lehetőséget vetített előre, és a közönség is ismét ráharapott a sávos-csillagos-pajzsos szuperhősre, aki az évtized végén ismét saját, önálló sorozatot kapott.

A kiadó jó érzékkel kerülte el azt a csapdát, hogy bevonják a karaktert a még Koreánál is sokkal ellentmondásosabb vietnami háborúba, így inkább megmaradtak ellenségnek a szuperbűnözők, illetve korrupt politikusok is felbukkantak a listán. Az egyik legemlékezetesebb sztoriban, az 1974-es Secret Empire-ben pedig egyenesen a Watergate-botrányra reagáltak az alkotók, amikor is az amerikai mítosz és eszmény megtestesítője olyannyira kiábrándult mindenből a politikát átszövő machinációk miatt, hogy rövid időre még egyenruhájától és személyazonosságától is megvált. (Ez egyébként a ’80-as években ismét megtörtént egyszer, amikor is a kormány mindenáron maga alá akarta gyűrni, és kontrollálni akarta a tevékenységét – a szabadság odaadó híve persze ezt nem tűrhette, és inkább váltott.)

A figura a tengerentúlon a mai napig több párhuzamos sorozatban is felbukkan: ezek között akadtak kevésbé sikeres és kiugróan népszerű változatok. Azonban Amerika Kapitány emblematikus voltáról mindent elmond, hogy amikor 2007-ben, az egyik szériában a karaktert megölték, ennek híre gyakorlatilag az összes amerikai napilap és hírportál vezető anyagai közé bekerült, és komoly elemzők is hosszasan foglalkoztak vele, mit is szimbolizál az amerikai álom szempontjából, hogy a készítők alkalmasnak látták az időpontot egy ilyen ikon meggyilkolására. Rogers a kánon szerint azóta is halottnak tekinthető, bár a kosztümöt felöltötte helyette más, és persze a cezúra előtt történetek sora ettől még nem szakadt meg.

A Kevin Feige produceri-kreátori védőszárnyai alatt készülő filmek (két saját, illetve a két Avengers-gyűjtőmozi) pedig minden korábbinál ismertebbé és népszerűbbé tették Amerika Kapitányt – ez javarészt annak köszönhető, hogy az alkotók egy percig sem veszik komolyan a több évtizedes hibernációból ébredő, társaihoz képest vonalas, kockafejű katonát, aki ezáltal Chris Evans alakításában nem is válik nevetségessé. (Már persze ha hozzávesszük, hogy eleve egy képregényfilmről beszélünk.) Amin pedig nem lehet sokat segíteni – így például a jellegzetes ruha, ami alapból idejétmúlt –, abból a filmekben is helyből viccet csinálnak. Érdekesség ugyanakkor, hogy Amerika Kapitányról már 1990-ben is készült egy mozi Albert Pyun rendezésében, Matt Salinger címszereplésével – ezt azonban jó okkal nem látta senki, mert gyakorlatilag nézhetetlen.