Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az öröm fénye

Szöveg: honvedelem. hu / bocskaidandar.hu |  2012. december 19. 18:15

Meggyújtották a harmadik, a rózsaszín gyertyát – mely az örömöt és a reménységet fejezi ki – az MH 5. Bocskai István Lövészdandár adventi koszorúján, a debreceni Kossuth laktanya kápolnájában.

1595946645

A teljesen megtelt imateremben Sajtos Szilárd százados, a dandár református tábori lelkésze beszédében azt hangsúlyozta, hogy a nehézségek ellenére a családoknak össze kell tartaniuk és együtt kell a problémákat legyőzniük.

Szentesi Csaba őrnagy, az alakulat katolikus tábori lelkésze kiemelte: az Advent az elcsendesülés időszaka, amikor az emberek önmagukba néznek, és egymásra is jobban odafigyelnek.

1595946645

Az ünnep délutánján Polyák András alezredes, az alakulat megbízott törzsfőnöke gyújtotta meg a koszorú harmadik gyertyáját.

A Magyarországi Dorcas Segélyszervezet a Magyar Református Szeretetszolgálattal együttműködve a „Kék vödör" akcióban gyűjtött ajándékokat az állomány tagjainak, ezeket Sajtos Szilárd lelkész és Balogh Barnabás, a szeretetszolgálat lelkész-igazgatója adta át 37 katonának, akik örömmel fogadták a finomságokkal megtöltött edényeket, amelyekbe a tartós élelmiszerek mellé a gyerekek nagy kedvence, szaloncukor is került.

1595946646