Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bécsben emlékeztek Bolyaira

Szöveg: Révész Renáta főhadnagy |  2012. december 2. 10:21

Osztrák és magyar katonák közösen emlékeztek meg Bolyai Jánosról az osztrák fővárosban, ahol a bécsi helyőrség templomában koszorúzták meg a magyar katonatudós emléktábláját. Az eseményen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Honvédtisztképző és Hadtudományi Karának dékánja, illetve honvédtiszt-jelöltek is részt vettek.

1595945724

A Bolyai János Honvéd Alapítvány immár 16. éve szervezi meg az ünnepi koszorúzást Bécsben, azon a katonai akadémián, melynek falai között maga Bolyai János is folytatta tanulmányait az 1800-as évek első felében.
Idén ismét magyar katonai küldöttség érkezett Ausztriába, hogy tagjai osztrák katonatársaikkal közösen vegyenek részt az ünnepi megemlékezésen.
Az eseménynek ezúttal külön aktualitást adott, hogy idén december 15-én ünnepeljük Bolyai születésének 210. évfordulóját.

Bolyai János, a nem euklideszi geometria megalkotója felsőfokú tanulmányait a bécsi Hadmérnöki Akadémián folytatta. Az alapítvány 1996 októberében helyezett el emléktáblát a Stift templomban a világhírű matematikus és kiváló hadmérnök tiszteletére, amelyet azóta minden évben megkoszorúznak.

1595945724

Az idei ünnepségen részt vett – többek között − dr. Boldizsár Gábor ezredes, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja, Papp Ferenc ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok Irodájának vezetője, Magister Erich Csitkovits altábornagy, a bécsi Nemzetvédelmi Akadémia parancsnoka, Horst Walter dandártábornok, a Nyelvi Intézet főnöke, Monsignore dr. Franz Fahrner vezérőrnagy, Monsignore Rudolf Schütz ny. vezérőrnagy, volt általános helynök, Rudolf Hecht udvari tanácsos, Erwin Schmidl udvari tanácsos, egyetemi docens, a Stratégiai és Biztonságpolitikai Intézet vezetője, valamint Gersits István mérnök, az alapítvány ausztriai képviselője.

A koszorúzást követően a Bolyai János Honvéd Alapítvány vezetősége, támogatói, illetve a meghívott vendégek közös állófogadáson vettek részt.

Az esemény fényét emelték − a Bécsi Gárda díszőrsége mellett – az MH Ludovika Zászlóalj hallgatói díszegyenruhába öltözött honvédtiszt-jelöltjei is, akik szablyás díszelgéssel emlékeztek meg a nemzetközileg is méltán elismert magyar katonatudósról.

1595945724


Fotó: A szerző felvételei