Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Befejeződött a Feltöltés 2014 hadkiegészítési rendszergyakorlat

Szöveg: MH HKNYP |  2014. november 2. 8:41

Október 18-án véget ért a Feltöltés 2014 elnevezésű hadkiegészítési rendszergyakorlat, amit az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság szervezett és hajtott végre; együttműködve a Magyar Honvédség érintett alakulataival, valamint a katonai igazgatási feladatokban – különleges jogrendi időszak bevezetése esetén – együttműködő rendvédelmi és védelmi igazgatási szervekkel.

1595981746

A negyven napig tartó, valós időben lezajlott gyakorlat során az MH HKNYP állományának feladata a professzionális haderő feltöltése, azon belül az önkéntes tartalékosok és a hadkötelesek megelőző védelmi helyzetben megvalósuló, katonai szolgálatra történő behívása, a katonai szervezetek részére kijelölt gazdasági-, anyagi szolgáltatások biztosítása, továbbá az ezekkel kapcsolatos hadkiegészítési szakfeladatok begyakorlása volt.

1595981746

Az MH HKNYP a Magyar Honvédség központi katonai igazgatási szerveként, jogköréből adódóan béke időszakban a honvédelmi célú igénybevételre kijelölt technikai eszközöket – katonai igazgatási hatósági jogköréből adódóan – szemlézheti. Hosszú évek után az idei évben a gyakorlat elemeként ismét sor került ezeknek a technikai eszközöknek a szemléjére, országosan több mint 30 technikai eszközt szemrevételeztek a bizottságok.

A parancsnokság a gyakorlat interaktív szakmai sorozó napjait október 7-17. között húsz helyszínen rendezte meg. A gyakorlat elemeinek, mozzanatainak bemutatása a nyilvánosság előtt zajlott, több mint 600 önként jelentkező, 18. életévét betöltött fiatal és szintén több száz járási és megyei védelmi igazgatási-, rendvédelmi-, oktatási- és egészségügyi intézmény vezetőjének segítségével.

1595981746

A parancsnokság célja az volt, hogy felkészítsék és bevonják az állampolgárokat az őket érintő feladatokba, erősítsék a Magyar Honvédség társadalmi szerepvállalását, a társadalomban elfoglalt helyét és szerepét. Nyilvánosság előtt mutatták be a katonai igazgatás rendszerét, működését.

A fiatalok egy szimulált sorozáson vettek részt, ahol szakemberek vizsgálták alkalmasak lennének-e sorkatonai szolgálatra, végül pedig a sorozóbizottság elnöke határozatban döntött a hadkötelesek alkalmasságáról.

1595981746

A hadkötelesek közül többen is elmondták: amikor meghallották az iskolában, hogy jelentkezhetnek a gyakorlatra azonnal igent mondtak. A legtöbben kíváncsiságból tették ezt, majd az ajándékba kapott Személyi Igazoló Jegyet büszkén nézegetve egyikük hozzátette lehet, hogy a katonai pályát választja majd hivatásul.

„A fiatalok adatait a gyakorlat befejezésével megsemmisítjük"- mondta Vanyur Tibor ezredes, az MH HKNYP parancsnoka. Kiemelte: a gyakorlat előzetes értékelését már meg is kezdték az október 28-án az MH Balatonkenesei Rekreációs Központban megtartott két napos értekezleten.

Az előzetes értékelő konferencián az alakulat szervezeti elemeinek vezetői, a központparancsnokok jelentést tettek a gyakorlat során tapasztaltakról, elmondták meglátásaikat.

1595981746

Vanyur ezredes hozzátette: az elkövetkező hetekben részletes és komoly tapasztalat feldolgozás és értékelés következik, hogy a jövőben még gördülékenyebben menjen majd a Magyar Honvédség feltöltésének gyakorlása.

1595981747

Fotó: MH HKNYP