Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Befejeződött az első „B+H” képzés

Szöveg: Nagy László törzszászlós |  2015. május 26. 15:14

Befejeződött a Magyar Honvédségben első alkalommal meghirdetett, közúti forgalomba nem helyezett, közúton csak ideiglenes jelleggel közlekedő BTR−80 harcjárművezetők kiképzése. A „B+H” képzés arra volt hivatott, hogy a jelenleg „B” kategóriás jogosítvánnyal rendelkező katonákat felkészítse a BTR−80 harcjármű különböző típusainak vezetésére és kiszolgálására.

1595994366

A tanfolyam utolsó két hetében az MH Béketámogató Kiképző Központ (MH BTKK) kiképzői és a kiképzendők Szolnokról Hajdúhadházra tették át székhelyüket, ahol az előírt vezetési gyakorlatokat hajtották végre, nappal és éjszaka, valamint megismerkedtek a harcjárművek vasúti berakásának módszerével, fogásaival is. A tanfolyamnak ebben a szakaszában már nem minden kiképzendő vehetett részt, mert az elméleti blokk zárásaként komoly megmérettetés várta a katonákat, amely alapján megszületett a szakmai döntés, hogy kik folytathatják tovább az elért eredmények alapján a képzést.

A teszt alaposan megrostálta a kiképzendő állományt, így már csak húszan kezdhettek neki a vezetési gyakorlatnak, melyhez az MH 5. Bocskai István Lövészdandár biztosította a harcjárműveket és az oktatóvezetőket, akik tudásukkal, tapasztalatukkal, tanácsaikkal segítették a leendő harcjárművezetőket. A tanfolyam, valamint a kiképzők és oktatók teljesítményét, elért munkájuk eredményességét mutatja, hogy a kiképzendő katonák többsége sikeresen vett minden akadályt, így a BTR−80 harcjármű „titkait" 19-en sajátították el.

1595994367

Fotók: a szerző felvételei