Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Békatábor Kiskunmajsán, a Tomoriban

Szöveg: Telek András | Fotó: Kiss Ivett és Viola Dorina / Kisfilm: Dorcsák Péter |  2019. szeptember 8. 16:43

Békatáborban vett részt a kiskunmajsai Tomori Pál Katolikus Gimnázium Szakgimnázium és Kollégium első honvéd kadét szakgimnáziumi osztálya.

1596067655

Az egész 9. évfolyamot összerázó gólyatábort követően megkezdődött, kétnapos békatábort Nagy Viktor alezredes, az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 38. Merász Mihály Területvédelmi Zászlóalj parancsnoka nyitotta meg. A kadétosztály számára szervezett programsorozatot a zászlóalj segítségével önkéntes területvédelmi tartalékos tanárok – a középiskola igazgatója, a kollégiumvezető, valamint az osztályfőnök – bonyolították le.

1596067655

Az első programok alkalmával a tanulók alaki és egészségügyi foglalkozásokon vettek részt. Az előbbin a speciális mozgásformákkal, tiszteletadással, utóbbin újraélesztéssel, a sebek kezelésével ismerkedhettek meg a növendékek. A helyi sportlövész egyesület segítségével airsoft-céllövészetet is gyakorolhattak a kadétok. A nap csúcspontja az esti híradós foglalkozás közben elrendelt riadó volt. A szervezők által már hetekkel korábban felmért, helyi kis erdőbe ellenséges híradóállomás települt, ezt kellett felderíteni, megközelíteni majd elfoglalni. A sikeres akciót gyakorlott kiképzők irányították.

1596067656

Másnap az alaki foglalkozás után önvédelmi alapozás volt a porondon, amelyet ötfős rajokból álló csapatépítő verseny követett. A versenyszámokban ki-ki megmutathatta tehetségét: volt mocsárjárás, kislabda-célbadobás, kosárra dobás, de legnépszerűbbek az iskola új akadálypályája és a kötélhúzás volt. Ez utóbbi végén a két legerősebb csapat összekapaszkodva megküzdhetett a szervezőkkel.

1596067656

A kadétképzéssel a majsai középiskola életében új fejezet kezdődik. A fiatalok számára érdekes és vonzó a honvédelem, amelyet nemcsak a táborban tapasztalt lelkesedésük mutat, hanem az is, hogy a diákok között akad Szentendréről érkező, de olyan is, aki a gimnáziumban jó eredménnyel befejezett 9. osztály után most inkább elölről kezdi a középiskolát, csak hogy részt vehessen a kadétképzésben.