Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szerb katonai küldöttséget fordítottak vissza a határról horvát határőrök

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2019. szeptember 8. 14:36

Szerb katonai küldöttséget fordítottak vissza horvát határőrök szeptember 7-én, szombaton a kelet-horvátországi Batrovci-Bajakovo határátkelőről, mert a horvát hatóságok szerint nem kértek hivatalos engedélyt a belépésre – közölte az N1 horvát hírcsatorna.

Nikola Milina horvát rendőrfőkapitány a sajtónak nyilatkozva azt állította, csak azután derült ki, hogy katonákról van szó, miután a gépjárműben megtalálták az egyenruhákat. „Nem kaptunk előzetes bejelentést az érkezésükről, és a horvát határvédelmi törvények szerint nem teljesítették egy másik országba való belépés feltételeit" – mondta, majd hozzátette: a látogatást be kell jelenteni, erre megvannak a megfelelő előírások.

A szerb védelmi minisztérium ugyanakkor az ellenkezőjét állítja. Mint mondták, a gépjárműben 11 ember tartózkodott, a katonai akadémia parancsnoka és tiszti iskolások, akik Jasenovacra indultak a második világháború mártírjainak szentelt megemlékezésre. Állításuk szerint érkezésüket hivatalos úton bejelentették, beleértve a katonai egyenruhák bevitelét is, amely szerintük „teljesen megengedett a szolgálati szabályzat értelmében".

Az incidensre Aleksandar Vucic szerb elnök is reagált. „Megértem, hogy a horvátok nem akarnak emlékezni saját második világháborús múltjukra (…) Két náci rezsim létezett Európában" – jelentette ki Vucic Németországra és a világháború idején kikiáltott Független Horvát Állam (NDH) nevű, a náci Németországgal szövetséges, usztasák vezette bábállamra utalva. Szavai szerint a szerb nép a náci német megszállók ellen harcolt, most pedig egyesek azt szeretnék, hogy ne lehessen emlékezni arra, ami történt.

Az ügyben Andrej Plenkovic horvát kormányfő is megszólalt. „Egy olyan próbálkozásról van szó, amelynek nem a kegyeletadás volt a célja, hanem a provokáció és konfliktus előidézése" – mondta. Úgy vélte: ez szembemegy a nemzetközi joggal, ami Horvátország számára elfogadhatatlan és amit ezért a leghatározottabban elítél.

Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő újságíróknak úgy nyilatkozott: incidenst kiprovokálni a szomszédos országgal csak azért, hogy eltereljék a figyelmet a nehéz belpolitikai helyzetről Szerbiában, újabb példája a szerb politika felelőtlenségének és idejétmúltságának.

A jasenovaci komplexumban, amelyet „horvát Auschwitzként" is emlegetnek, becslések szerint mintegy 80-90 ezer ember halt meg, köztük több ezer gyermek. Az áldozatok több mint fele szerb volt, de horvát és boszniai zsidókat, cigányokat is kivégeztek, valamint olyan horvátokat, akik nem értettek egyet a rezsimmel.