Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Büszke vagyok minden csapattagra!”

Szöveg: Bencsik Mónika hadnagy |  2016. december 2. 21:23

Év végi, két napos, kihelyezett vezetői értekezletét tartotta meg az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Balatonakarattyán, az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban november végén.

1596024057

Először a parancsnokság vezető állománya, majd a központparancsnokok és irodavezetők számoltak be az elmúlt hónapok feladatairól és eredményeiről. A prezentációk sorát Gáspár M. Levente alezredes, a Toborzó és Érdekvédelmi Osztály vezetője folytatta, aki részletes statisztikával, értékeléssel és a jövő évre vonatkozó iránymutatással készült a toborzás és az érdekvédelem szakterületeiről.

Idén először az altiszteknek külön programot szervezett Balog Sándor főtörzszászlós, vezénylőzászlós: a vezető állomány beszámolójával egy időben Az altiszti kar a Magyar Honvédség gerince címmel aktuális tájékoztatókat hallottak a parancsnokság rangidős törzsőrmesterei, főtörzsőrmesterei, zászlósai és törzszászlósai.

1596024058

A nap hivatalos részének zárásaként Vanyur Tibor ezredes, parancsnok oklevelet adott át Gáspár M. Levente alezredesnek, valamint Kollár Ernő főtörzsőrmestert zászlóssá léptette elő.

Másnap tájékoztató előadások hangzottak el: Hérincs Lajos zászlós az altiszti támogató csatornáról, Ignáth Zsolt alezredes a jövő évi kiképzési tervről, Braun Tibor őrnagy pedig a személyügyi tudnivalókról tájékoztatta az állományt. Zárásként Vanyur Tibor ezredes értékelte a hallottakat. Kiemelte: habár nagyon nehéz év volt az idei, „büszke minden csapattagra", hiszen szorgalommal és magas szakmai felkészültséggel látták el feladataikat.

1596024058

Fotó: a szerző felvételei