Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lavrov: Moszkvának nincs köze a török hadsereg ellen végrehajtott szíriai légicsapáshoz

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. december 2. 20:16

Sem Moszkvának, sem Damaszkusznak nincs köze az észak-szíriai Báb város közelében múlt csütörtökön végrehajtott légicsapáshoz, amely a felkelők offenzíváját támogató török hadsereg ellen irányult – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter december 1-jén, csütörtökön a dél-törökországi Antalyában, török hivatali kollégájával, Mevlüt Cavusogluval közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Az említett incidensben négy török katona meghalt, további kilenc pedig megsebesült.
Török külügyi források – az orosz-török tolmács hibájára hivatkozva – pontosították a csütörtöki sajtótájékoztatóról szóló első jelentéseket, és egyértelművé tették Lavrov szavait arról, hogy nem Oroszország és nem a vele szövetséges szíriai kormányerők követték el a támadást.

Az orosz miniszter kijelentette, bízik abban, hogy Törökország és Oroszország együttműködése felgyorsítja a szíriai békefolyamatot. Lavrov kiemelte: ennek érdekében egyeztetni kell a régió vallási elöljáróival, kormányaival és népeivel.

A török külügyi tárca vezetője megismételte, hogy a szíriai konfliktus megoldása politikai úton a leghelyesebb, és ehhez mihamarabb fegyverszünetre és a segélyszállítmányok célba juttatására van szükség.
Cavusoglu hangsúlyozta: Ankara és Moszkva közösen tesznek erőfeszítéseket Szíria területi szuverenitásának megőrzéséért.

Szergej Lavrov a török-orosz közös stratégiai tervezőcsoport ötödik ülésére érkezett az orosz turisták közkedvelt földközi-tengeri üdülővárosába, Antalyába.
Egy jelen lévő újságíró a Financial Times egyik cikkére hívta fel az orosz külügyi tárca vezetőjének a figyelmét, amelyben a brit gazdasági napilap arról írt, hogy Törökország közvetítő szerepet játszik Moszkva és szíriai mérsékelt ellenzék csoportjai között. A felvetésre Lavrov úgy reagált, hogy Oroszország korábbi állásfoglalásával összhangban továbbra is kész minden szíriai féllel megbeszélést folytatni. Hozzátette: mivel jelenleg a politikai ellenzék Szíriában többnyire bevándorlókból áll, velük nem tudnak tárgyalni. Vannak viszont olyan „igaz hazafiak", akik nem mennek sehova, Moszkva velük is egyeztetni fog – fejtette ki.