Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Célok, elvárások, feladatszabás

Szöveg: Szabóné Varga Erika zászlós |  2017. március 8. 14:28

Az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ (MH CKELMK) március második hetében tartotta éves értékelő és feladatszabó értekezletét.

A rendezvényen a szakmai elöljáró szintet Fürst Tamás ezredes, az MH civil-katonai kapcsolatok főnöke, míg a stratégiai szintről Benedek Zoltán alezredes, a HVK Hadműveleti Csoportfőnökség Stratégiai Művelettervező Osztály megbízott osztályvezetője képviselte.

Szilágyi Csaba ezredes, központparancsnok részletesen értékelte a központ által 2016-ban elvégzett feladatokat, változásokat, így például a Közös Akarat és az ideiglenes biztonsági határzárral kapcsolatos feladatban CIMIC Összekötő Csoporttal történt meghatározó részvételt. Szólt emellett arról, hogy eredményesen zártuk az MH V4 EU Harccsoport féléves készenléti periódusát, a nem-kinetikus területen betöltött vezető nemzeti funkcióban. Sikerként értékelte, hogy az MH NRF 2017 CIMIC alegység „Combat Prepared" minősítést szerzett a CREVAL ellenőrzésen. Továbbá kitért a múlt évben először megrendezésre került SOFT CAPS 2016 nemzetközi CIMIC/PSYOPS gyakorlat sikerére, melyet alátámaszt annak éves rendszerességgel történő megrendezése is.

1596028577

A múlt lezárását, értékelését követően Szilágyi ezredes az idei év céljait, elvárásait és feladatszabását ismertette, melyek – az elöljáró parancsnokság feladatszabásával összhangban – a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelését célzó Közös Akarat feladatban való folyamatos részvétel, az alakulat alapfeladataira tekintettel a hazai és nemzetközi gyakorlatok szakmai biztosítása, valamint a készenléti szolgálatok ellátása, továbbá a békemissziós és egyéb felkészítési, kiképzési rendezvények szakmai érintettségének támogatása.

A parancsnoki feladatszabást követően mind a szakmai, mind pedig a stratégiai szintről megjelent vendégek elvárásként fogalmazták meg, hogy az elmúlt éveknek megfelelően, az idén is folytatódjon a jó szakmai együttműködés és közös gondolkodás, mely előre viszi a nem-kinetikus képességek szakmai presztízsét.

A rendezvény zárásaként az MH CKELMK központparancsnoka által alapított Az év katonája címet adományozta beosztásukban huzamos időn át végzett kiemelkedő munkájuk elismeréseként Varga László őrnagynak és Sipos Ferenc zászlósnak.

1596028577

Fotó: a szerző felvételei