Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Stabil erkölcsi és érzelmi hátteret teremtettek a katonáknak”

Szöveg: Révész Béla |  2017. március 8. 14:34

Tizennegyedik alkalommal rendezték meg a Katonaözvegyek Országos Találkozóját. A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium − mint minden évben − a nőnaphoz kapcsolódva köszöntötte az aktív szolgálat alatt vagy nyugállományban elhunyt katonák özvegyeit a Stefánia Palota − Honvéd Kulturális Központban.

1596028578

A március 8-án megtartott rendezvényen Kun Szabó István vezérőrnagy, miniszteri biztos köszöntötte a jelenlévőket nőnap alkalmából. Mint mondta, a katonafeleségekre és családanyákra mindig is nagy teher hárult, hiszen a munka mellett férjük szolgálati elfoglaltsága miatt gyakran egyedül kellett megbirkózniuk az otthoni teendőkkel is.
„A mai rendezvény a legfontosabb hagyományaink közé tartozik. A társadalom egy sajátos közösségét köszöntjük megkülönböztetett tisztelettel a mai napon. A tárca kiemelten fontos missziójának tartja, hogy a honvédség elhunyt katonáira emlékezzen, családjaikat pedig a lehetőségekhez mérten mindenben támogassa" – mondta a vezérőrnagy, hozzátéve, hogy akik a katonai hivatást választják, azok családjukkal együtt a közösség szolgálatát is választják. Ez pedig egy olyan erős közösség, amelynek tagjai mindhalálig összetartoznak.

„Az önök áldozatos, alázatos munkája és szolgálata nélkül a Magyar Honvédség nem tudná ilyen magas színvonalon végezni tevékenységét. Olyan stabil erkölcsi és érzelmi hátteret teremtettek a katonáknak, amelyért csak a legnagyobb tisztelet hangján lehet szólni önökhöz. A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium nevében is köszönjük önöknek" – fejezte be beszédét Kun Szabó István.
A találkozón dr. Simicskó István honvédelmi miniszter nevében Kun Szabó István vezérőrnagy, dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök képviseletében pedig Kaposvári László dandártábornok adott át elismeréseket és emléktárgyakat. A rendezvény a Honvéd Együttes műsorát követően díszebéddel zárult.

1596028578


Fotó: Tóth László