Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csapatünnep a hadtudomány szolgálatában

Szöveg: Takács-Tóth Andrea |  2016. április 27. 15:36

Megtartotta első rendhagyó tudományos konferenciáját a Magyar Hadtudományi Társaság debreceni tagozata. A Modern és posztmodern hadviselés elnevezésű szakmai találkozót – az MH 5. Bocskai István Lövészdandár csapatünnepe keretében – közösen szervezte az alakulat, a Debreceni Egyetem és a Debrecen Televízió.

A konferencia kezdéseként levetítették a Debrecen Televízió Büszkébben tűrni másnál című dokumentumfilmjét, amely első világháborús szobrokat, emlékhelyeket mutat be Soprontól egészen Csíkszeredáig. A filmforgatás és az utómunka több hetet vett igénybe, és a stáb összesen 12 ezer kilométert utazott az egyes helyszínek között, hogy minél hitelesebben mutassa be az emlékhelyek történetét szakértők, szemtanúk és hozzátartozók segítségével.

1596012605

A filmvetítésen részt vett Széles Tamás, a film rendezője, a Debrecen Televízió ügyvezető igazgatója és Vojtkó Ferenc, a film szerkesztője, akik néhány percben meséltek a közönségnek forgatási élményeikről. Mindketten kiemelték, hogy egy hiánypótló művet sikerült letenniük az asztalra, mivel az első világháborús emlékhelyek ilyen részletes feldolgozása eddig még nem történt meg. Több szobor eredeti, avatási felvételét megtalálták az archívumokban, amelyek belekerültek a filmbe, amelyben ezáltal a múlt és a jelen kapcsolódik össze. A szerkesztők több személyes történet köré fűzték fel a film mondanivalóját.

A beszélgetés második részében Szanka József szegedi műgyűjtő mesélt forgatási élményeiről és a filmben is megjelenő Diendorfer Miksa ezredes alakjáról, aki a szegedi 46. közös gyalogezred zászlóaljának parancsnoka volt.

1596012605

A konferencia második részében Nagy Zoltán alezredes, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 2. Katonai Igazgatási Központ parancsnoka tartott tájékoztatót a katonai pályaválasztásról és elhivatottságról.

A találkozó záróeseménye „A posztmodern hadviselés jellemzői" című előadás volt Takács Attila dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka tolmácsolásában. A tábornok szemléltette a posztmodern hadviselés kialakulásának okait, következményeit, és rávilágított arra, hogy napjainkban mi jellemzi a haderők alkalmazását.

1596012605

Fotó: Szalka Miklós őrvezető