Diadalmenetben – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Még véget sem ért 1939 őszén a Lengyelország elleni hadjárat, amikor Adolf Hitlert már a nyugati támadás tervei kötötték le. A tél közeledtével azonban figyelmét Skandinávia felé fordította. Ennek legfőbb oka a svéd vasérc volt, melytől gyakorlatilag a Harmadik Birodalom léte függött. A meleg hónapokban ezt a fontos nyersanyagot Svédország északi részéből a Botteni-öbölbe szállították, majd a Balti-tengeren át Németországba. Ez még háborús időkben sem okozott gondot, mivel a Balti-tengert eredményesen zárták el a brit tengeralattjárók és hadihajók elől. Télen azonban – a vastag jég miatt – nem lehetett használni ezt az útvonalat, így a vasércet vonattal a norvégiai Narvik kikötőjébe juttatták el, onnan pedig (a norvég partok mentén) hajóval vitték Németországba. Mivel a német konvojok szinte végig a semleges Norvégia felségvizein haladhattak, nem voltak kitéve a brit haditengerészet és légierő zaklatásának.Arcátlan indokkalAz akkoriban az Admiralitás első lordjának tisztét betöltő Winston Churchill is felismerte ezt, nem véletlenül akarta elaknásítani a norvég partokat már a második világháború első heteiben, megakadályozandó a német ércszállításokat – indítványát azonban ekkor még visszautasította a brit kormány. 1939. november 30-án aztán kitört a szovjet–finn konfliktus, ami gyökeresen új helyzetet teremtett. A finnek megsegítésére francia és brit expedíciós csapatokat kezdtek szervezni Skóciában, ezek azonban csak Norvégián és Svédországon keresztül érhették el céljukat. A németek azonnal látták: ha a szövetségesek beteszik a lábukat a két skandináv állam északi területeire, könnyedén elvághatják Németországot a svéd vasérc forrásától. A Führer ennek ellenére habozott a megszállást illetően. Kételyeit végül a Jössing-fjordban, 1940. február 16-án lezajlott incidens oszlatta el teljes egészében.